A mikrocsipek és a csipgyártó eszközök szállítására vonatkozó amerikai korálátozások egyik fő célja az lenne, hogy visszavessék Kínában a nukleáris fegyverek vagy a mesterségesintelligencia-modellek tervezéséhez használt szuperszámítógépek építését, ám a Reuters szerdai riportja alapján az intézkedések egyelőre csak minimális hatást gyakorolnak a kínai technológiai szektorra. Bár az Nvidia vagy az AMD termékei lényegében globális iparági szabvánnyá váltak a chatbotok és más MI-rendszerek fejlesztésében, a gyártók olyan változatokat készítenek belőlük, amelyek megfelelnek az új szabályoknak. Ezekkel a megkérdezett szakértők szerint akár 10-30 százalékkal romlik bizonyos MI-feladatokhatékonysága, a velük kapcsolatos költségek pedig akár meg is duplázódhatnak, de a kínai cégek viszonylag kicsinek és kezelhetőnek tartják az ebből fakadó hátrányokat.
Az amerikai kormány és az ipar keringőzése a cikk szerint jól mutatja, hogy milyen kihívás a kínai csúcstechnológia fejlődésének lassítása anélkül, hogy ez magát az Egyesült Államokat is károsítaná. Az exportkorlátozások bizonyos elemei ráadásul nem is igazán relevánsak a mesterséges intelligencia területén: a csipek precíz számítási képességei például fontosak a katonai kutatásokban használt szuperszámítógépeknél, de az MI kiszolgálásában a hangsúly inkább a feldolgozható adatmennyiségen lenne. Az exportellenőrzés és a két piac közötti szakadék olyan termékek lértehozására készteti a gyártókat, amelyekkel mindenhol versenyképesek lehetnek, bár ez a különbség az MI-rendszerek fejlődésével folyamatosan növekedni fog. Itt érdekes a csipek közötti átviteli sebesség korlátozása is, ami már hatással van az MI-re, de a fentiek értelmében ott sincs szükség csúcsteljesítményre.
A technológia is gyorsan változik
A Reutersnek nyilatkozó szakemberek egyike úgy látja, hogy belátható ideig (mondjuk a következő 10 évben) mindig lesz mód az ilyen korlátok algoritmikus megkerülésére. Szerinte aktuálisan "szívás", ha 10 millió helyett 20 millió dollárt kell költeni egy MI-modell tanítására, de senki sem gondolhatja komolyan, hogy pont ez jelent majd leküzdhetetlen akadályt az Alibaba vagy a Baidu számára. A mesterséges intelligencia kutatói amúgy is próbálják karcsúsítani az általuk épített rendszereket, hogy csökkentsék a ChatGPT-hez hasonló termékek képzési költségeit, és ha ehhez kevesebb csipre lesz szükség, az is mérsékli a kereskedelmi szankciók hatását. Nemrégiben még úgy nézett ki, hogy az MI-modellek egyre nagyobbak lesznek, ami az exportkorlátozásokat is felértékelné. A hírügynökség összeállítása alapján azonban az eredménye észrevehető ugyan, de nem annyira pusztító, mint lehetett volna.
Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel
Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak