Egymásnak dobálják a kérdéseket a CIO-k: kinek milyen problémát okozott a járvány, és azon hogyan sikerült úrrá lenni. A sort a MOL Csoport CIO-ja, Néz Péter folytatja.

Magyar CIO-k kérdeznek egymástól. A központi téma: kinek mi volt a legnagyobb kihívás a koronavírus okozta helyzetben, és azt hogyan, milyen eszközökkel, módszerekkel sikerült kezelni. Strausz György, a Vezető Informatikusok Szövetsége elnöke, a Stelius Holding CIO-ja Néz Pétertől, a MOL Csoport CIO-jától kérdezte:

Hogyan változtatta meg az IT budgetet a krízishelyzet, és azt hogyan kezelte le a vállalat IT-szervezete?

A MOL esetében az elmúlt időszakban kialakult egy "perfect storm". Nemcsak a koronavírus-járvány okozott krízishelyzet, hanem a közvetlenül azelőtt bekövetkező olajár-csökkenés, majd a karantén következtében kialakuló kereslet-visszaesés is, ami együttesen eléggé nehéz üzleti helyzetet eredményezett.

Büszkén mondhatom azonban, hogy a legnehezebb időszakban is prioritás volt az üzlet számára, hogy az IT megfelelő forrásokkal rendelkezzen az üzletmenet támogatásához, így a napi működési költségkeret nem csökkent drámaian. Természetesen komoly erőfeszítéseket tettünk, hogy ahol lehet, még inkább költségtakarékosan működjünk. Ezt segítette például az is, hogy szelektíven szüneteltettünk nem kritikus szolgáltatásokat.

Az IT pozitív megítélésében és a belső üzleti támogató környezet kialakulásában szerepet játszott az is, hogy a járványügyi vészhelyzet kihirdetése után gyakorlatilag órák alatt sikerült a szükséges plusz folyamatokat kialakítani. Jól vizsgázott az elmúlt években bevezetett kollaborációs környezet is.

Ahogy a világ összes olajvállalatánál, úgy nálunk is erősen érintette a kialakult helyzet a projektportfóliót: csak a kritikus beruházásokat tartottuk meg. Ezeknél kiemelten figyeltünk a belső csapatokra: ahol csak lehetett, a projektpórtfólió zsugorodását a dolgozók belső átcsoportosításával és a külsős munkavégzés csökkentésével kezeltük. Nagyon szorosan együtt dolgoztunk üzleti kollégáinkkal a megfelelő priorizáláson, és közösen alakítottuk ki a fókuszterületeket. Az ilyen átalakulás persze nem lehet mindig fájdalommentes. A helyzethez igazodóan a rövid távú megtérülést biztosító, valamint a működési stabilitást támogató projekteket tartottuk meg. Kiemelt figyelmet szentelünk azoknak a fejlesztéseknek, melyek a válsághelyzetben is előreviszik az üzletet, akár új szolgáltatásokkal, akár a kockázatcsökkentéssel.

Néz Péter kérdése Alföldi Ferencnek, a Budapest Bank CIO-jának szól:

Mennyire sikerült a rendszerekben lekövetni azokat a változásokat (pl. hiteltörlesztés felfüggesztése, személyes ügyintézés lehetőségének csökkenése stb.) melyeket a krízis, illetve az annak hatására hozott intézkedések okoztak. Hogyan sikerült ezeket a home office-szal együtt kezelni?

Cloud & big data

Megkongatta a vészharangot az Anthropic, annyira felgyorsult az MI fejlődése

A Claude MI gyártója arra szólította fel a meghatározó mesterségesintelligencia-kutató vállalatokat, hogy közösen, koordinált módon lassítsák le a munkát, mielőtt az emberek tényleg elveszítenék az irányítást az önfejlesztésre is képes rendszerek fölött.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.