2020-ra a big data 10 milliárd dolláros globális üzlet lesz, a gépi tanulás már jövőre nagy áttörést hozhat.

A big data ma világméretekben még kevesebb mint évi 2 milliárd dollárt hoz az IT-iparnak. Négy év múlva, vagyis 2020-ban viszont a piac mérete már megközelíti a 9,5 milliárd dollárt is, ami nagyjából a 10 százaléka lesz addigra az információmenedzsment eszközökből származó teljes bevételnek. Jövőre pedig már a mesterséges intelligencia, ezen belül a gépi tanulás is igen mélyreható nyomokat hagy a big data elemzések területén – állítja legfrissebb elemzésében az Ovum. A brit tanácsadó cég szerint a gépi tanulás már most is integráns része jó néhány hétköznapi szolgáltatásnak, de egyre nagyobb szerephez jut a nagyvállalati szoftverkörnyezetben is, valamint meghatározó eszköz az adatok előkészítésében és integrálásában.

Szaporodnak az új felhasználások

A Tractica piackutató 2025-ig szóló előrejelzése a várható kumulatív forgalom alapján rangsorolja azokat a területeket, amelyeken a mesterséges intelligencia és annak ágai leginkább szóhoz jutnak. Ennek alapján a statikus képi adatok felismerése, feldolgozása és indexelése lesz az a felhasználási ág, amelynek piaca világszerte átlépheti a 8 milliárd dolláros küszöböt, ettől pedig nem sokkal lemaradva, 7,5 milliárd körül várható a kereskedelmi stratégiák hatékonyságának algoritmus alapú növelése és az egészségügyi adatok hatékony, skálázható feldolgozása.

Hatalmas gyakorlati potenciállal bírnak az olyan felhasználások, mint például a szájról olvasás, amiben a tanuló algoritmusok ma már lekörözik az embert. Ez lehetővé teszi a néma diktálást nyilvános helyeken, fedett beszélgetéseket segíthet, szövegfelismerésre használható zajos környezetben, de akár biometriai azonosításra vagy némafilmek feldolgozására is alkalmazható.

A nagyvállalatok a gépi tanulás lehetőségeit kihasználva egyre inkább csapatsportként kezelik „adattudományos” tevékenységüket. Ennek alapján jövőre az egyik meghatározó növekedési szegmenst azok a megoldások jelentik majd, amelyek a kollaborációt ösztönzik, megakadályozva, hogy az adattudósok által felállított új modellek és hipotézisek az íróasztal fiókjában végezzék.

Segít az infrastruktúra fejlődése is

Miközben a szalagcímeket a gépi tanulás uralja, az adatok valós idejű áramlása lesz jövőre a leggyorsabban növekvő szegmens a big data arénában. A nyílt rendszerű real-time streaming  hiánypótló technológiából fejlődött iparági szintű alapmegoldássá, amely a nagy mennyiségű adatfolyamok folyamatos feldolgozását műszakilag és gazdasági szempontból is hatékony módon teszi lehetővé.

A sávszélességben bekövetkezett robbanás és a szenzortechnológia fejlődése pedig az adatáramlás kapcsán új lehetőségeket tár fel olyan felhasználási területeken, mint a helymeghatározáson alapuló marketing, vagy az egészségügy és a biztonság, a behatolásvédelem, a megelőző karbantartás, hogy csak néhányat említsünk.

A big data megállíthatatlan nyomulását megfejeli még a felhőszámítástechnika növekvő dominanciája. Az Ovum szerint a következő két évben a  big datával összefüggő új telepítések több mint a fele már cloud alapú lesz. A felhőtechnológia terjedése felerősíti a Hadoop-Spark big data elemző eszközök közötti versenyt is.

Cloud & big data

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.