Érdekes tendenciát vázolt fel a The New York Timesnak egy amerikai piackutató, a luxustermékek piacával foglalkozó Luxury Institute vezérigazgatója, Milton Pedraza. Kutatásaik szerint nagyot változott a leggazdagabbak viszonya a technológiához. Néhány éve még az volt a menő, ha valaki az elsők között tudott beszerezni egy luxuskivitelű Teslát – lehetőleg kisszériás modellt önvezető funkcióval –, vagy egy speciális kommunikációs eszközt. Manapság viszont azért fizetnek irdatlan pénzeket, hogy olyan életkörülményeket teremtsenek maguknak, amiből a lehető legjobban kizárhatják az információtechnológiát.

Régen minden más volt...

A változás mögött persze az is ott van, hogy az infokommunikációs eszközök tömegtermékekké váltak. A 80-as években még a jómód és a hatalom egyértelmű jele volt a technológiai eszközökkel gazdagon felszerelt környezet. Az ún. early adopterek éppen ezért például hajlandók voltak szinte minden jövedelmüket ilyen eszközökre fordítani – nem kis részben azért, hogy megmutathassák környezetüknek, hogy ezt is megengedhetik maguknak. Ilyen volt például a első Apple Mac. Az 1984-ben piacra dobott személyi számítógép akkor kb. 2500 dollárba került (ez ma nagyjából 6000 dollárnak felelne meg). Ezzel szemben ma egy jobb Chromebookot például 500 dollár körüli áron is meg lehet venni.

Vagy ott voltak a személyi hívók. Ha valaki ilyennel rendelkezett, azzal jelezte, hogy fontos, nélkülözhetetlen személy. Ma ha valóban fontos valaki, fel sem merül, hogy felhív valakit, legfeljebb őt hívják, ha szeretnének tőle valamit.

Ez a hozzáállás erősen megkérdőjelezi azt az állítását is, hogy az internet demokratizálja a társadalmat, hiszen a Facebookhoz vagy a Gmailhez mindenki egyformán jut hozzá. Ám ez közel sincs így: a gazdagok ugyanis egyre inkább olyan szolgáltatásokat vesznek igénybe, melyek segítenek számukra elkülönülni. És mivel a technikai eszközök többek között épp azáltal válnak még sikeresebbé a piacon, hogy közben a felhasználók adatait is meg tudják szerezni (melyekre újabb értékesítési kampányokat tudnak építeni és így tovább), egyre általánosabb tendencia, hogy megszabadulnak minden technikai elemtől.

De akkor mire költik a pénzüket?

Aki igazán akarja mutatni gazdagságát és hatalmát, olyan életet alakít ki maga körül, ami személyességről szól. A legérdekesebb, hogy ez a Szilícium-völgy elitjére is igaz. Miközben óriási vagyonokat halmoznak fel a technológiai megoldásaik eladásából, mindennapi életükből próbálják a legtökéletesebben kizárni a technológiát, azzal legfeljebb jól megfizetett közvetítőkön keresztül érintkeznek. Gyerekeikkel magántanárok foglalkoznak vagy legalábbis drága magániskolákban tanulnak.

Mint a The New York Times cikke megjegyzi, eközben az alkalmazottaik, akik gyerekeiket állami iskolákba járatják, arra kényszerülnek, hogy mobiljaikon keresztül a nap 24 órájában a főnökeik rendelkezésére álljanak. Ráadásul gyerekeiknek lassan már tanár sem jut, mert az oktatás hatékonyabbá tétele jegyében egyre elterjedtebb, hogy a számítógép képernyőjéről kell elsajátítaniuk a tananyagot.

És hogy mi most az igazán menő a gazdagok körében? Most a személyes tapasztalatokkal – például az utazási vagy kulináris élményeikkel – dicsekszenek egymásnak – állítja Milton Pedraza kutató. Kérdés, hogy miként reagál erre a társadalom. Követi-e – értelemszerűen alacsonyabb szinten – a technológia világából való kivonulásban akárcsak részben is a leggazdagabbakat?