Ukrajna, a nemzetközi összefogással és finanszírozással épített alaszkai gázvezeték és a védővámok mellett kapott néhány mondatot az amerikai félvezetőipar is Donald Trump amerikai elnök tegnapi kongresszusi beszédében. "A CHIPS Act egy borzalmas, borzalmas dolog. Több százmilliárd dollárt adunk, és ez semmit sem jelent. Elveszik a pénzünket, és nem költik el" – mondta Trump, aki szerint ezt a pénzt inkább az államadósság csökkentésére kellene fordítani. És hogy mit jelentene ez az összeg az államadósság szempontjából? Jelenleg az USA adóssága meghaladja a 36 ezermilliárd dollárt, ami az ország 2024-es GDP-jének 123 százaléka.
Trump azzal érvelt a támogatás megvonása mellett, hogy a gyártó cégeket a bevezetett vámok amúgy is arra ösztönözik, hogy bővítsék gyártókapacitásukat az USA-ban, mert azzal elkerülik az új vámokat. "Nem kell pénzt adni nekik" – mondta az elnök.
A CHIPS Act keretéből eddig 48 projektre 32 vállalatnak hagytak jóvá összesen mintegy 32,5 milliárd dollárnyi támogatást és további 5,5 milliárd dollárnyi hitelt. A program első számú kedvezményezettjei az Intel (8,5 milliárd dollár), a TSMC (6,6 milliárd dollár), a Samsung (6,4 milliárd dollár), a Micron (6,1 milliárd dollár), de még a GlobalFoundries is befért a milliárdos klubba (1,5 milliárd dollár).
És mintha a jós beszélt volna Trumpból: a TSMC a kongresszusi beszéddel egy napon jelentette be, hogy további 100 milliárd dollárt költ az amerikai gyártókapacitások növelésére. A tajvani bérgyártó ezzel az összeggel együtt kb. 165 milliárd dollárra növeli amerikai befektetéseit. Howard Lutnick, a Trump-adminisztráció kereskedelmi minisztere azonnal le is csapta a magas labdát, mondván: lám, lám, az új elnök vámrendeletei vonzóbbá teszik az Egyesült Államokat a tengerentúli cégek számára, ha gyártóüzemeket akarnak építeni.
A demokraták bírálták az elnök bejelentését. Kathy Hochul New York-i kormányzó szerint a CHIPS Act következménye, hogy a Micron 100 milliárd dollárt és 50 ezer munkahelyet hoz New York államba. Mint azt a Bitport is megírta, a cég arra kapta a 6,1 milliárdos támogatást, hogy ekkora beruházásból épít négy gyártóüzemet Idahóban és New York államban.
A szintén demokrata arizonai képviselő, Greg Stanton pedig azt nyilatkozta, hogy a döntés közvetlen támadás az arizonai félvezetőipar és több tízezer arizonai dolgozó ellen. Az államban többek között az Intel és a TSMC indított jelentős beruházásokat, de a projektek döcögősen haladnak.
A program leépítése már elkezdődött
A januárban beiktatott elnök erről a témáról ugyan kevesebbet beszélt, mint mondjuk a vámokról, de hogy ez a terv, annak voltak előjelei. Az államapparátus racionalizálása jegyében például már egy hete elbocsátották a kereskedelmi minisztériumból a CHIPS Act-pénzek elosztását felügyelő iroda dolgozóinak harmadát.
Kérdés, hogy a (kölcsönös) védővámok – melyek a világgazdaság egészét negatívan érinthetik – megfejelve a támogatások megvonásával hogyan hatnak a félvezetőiparra. A Gartner egyelőre optimista. A február elején kiadott iparági elemzésében a tavalyi 18 százaléknál gyengébb évre számít, de így is a gyártók bevételeinek 12 százalékos bővülésével számol.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.
2025.03.18. Symbol Budapest
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak