Informatikus mérnököket, szoftverfejlesztőket, mesterségesintelligencia-kutatókat keres a vállalat.

Óriási toborzó akciót indít a Robert Bosch GmbH, derül ki abból az interjúból, melyet a német Computerwoche készített a vállalat informatikai üzletágának globális HR-vezetőjével, Sabine Lehmann-nal. A következő néhány évben 25 ezer informatikai mérnököt, szoftverfejlesztőt terveznek felvenni.

Mesterséges intelligencia és IoT

A bővülés mértékét jól mutatja, hogy teljes vállalatcsoport 410 ezer alkalmazottjából közel 70 ezren dolgoznak kutatás-fejlesztési területen. Budapesten működik a Bosch második legnagyobb európai fejlesztőközpontja, ahol több mint 2500 kutató és mérnök dolgozik. A vállalat tavaly jelentett be, hogy két fázisban 120 millió eurós beruházással bővítik a budapesti központot, ahol kb. 1800 új munkahely létesül. Az új részlegben elsősorban önvezető technológiákkal és elektromoblitással kapcsolatos fejlesztések folynak majd.

A globális bővítés egyik fő iránya az IoT és a mobilitási megoldások. A vállalat már tavaly is 170 IoT-projektet valósított meg, és 52 millió hálózatba kapcsolt terméket értékesített. 2020-ra pedig a tervek szerint már csak olyan elektronikai terméket gyártanának, amely kapcsolódik az internethez. A Bosch azonban távlatilag nem csak eszközökben gondolkodik, hanem hardverek, szoftverek és szolgáltatások kombinációjában. A másik kiemelt terület a mesterséges intelligencia. Jelenleg ezren foglalkoznak a vállalatnál MI-kutatásokkal, de a létszámot három év alatta 4000-re kívánják bővíteni.

Az IoT-s és MI-kutatók (pl. gépi látás) mellett keresnek felhős, kiberbiztonsági, robotikai (önvezető technológiák, Ipar 4.0 stb.) és okosváros-megoldások fejlesztésben jártas szakembereket is. De nem csak ezekre a viszonylag friss területekre keresnek szakembereket. A vállalatnak az irányváltás miatt megnőtt a szakemberigénye az olyan klasszikusnak számító pozíciókban is, mint például az SAP-tanácsadás.

Felértékelődtek a soft skillek

Lehmann ugyanakkor hangsúlyozta: míg korábban a jelölteknél elsősorban a technológiai tudásra koncentráltak, most jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek olyan soft skillekre, mint a kommunikációs és együttműködési képességek, a tanulási képesség, a változásra való hajlandóság vagy a vállalkozói gondolkodást. Egyre általánosabb ugyanis, hogy a vállalat különböző országokban lévő fejlesztő csapatainak kell együtt dolgozniuk, és nagyban rontja a hatékonyságot, ha például hiányzik kommunikációs és együttműködési képesség. Egyre több olyan szakértőre lesz szükség, akik magas szintű problémamegoldó készségekkel rendelkeznek, és hajlandók kilépni "szakmai komfortzónájukból", hogy új kihívásokat találjanak.

Ami a tapasztalatokat illeti, a Bosch keresi a merész ötleteket hozó fiatalokat és az egy-egy területen mély tapasztalatokkal rendelkező szeniorokat is. A bővítés során szeretnék növelni a női munkavállalók arányát – jelenleg az informatikai jellegű pozíciók negyedét töltik be nők.

A toborzási cél eléréséhez a Bosch már megkezdte a szorosabb együttműködést különböző egyetemekkel, de az új pozíciók egy részét belülről töltenék fel, amihez átképzési programokat is indítanak.

Közösség & HR

Sok-sok millió iPhone-ra csaphat le a 'sötét kard'

A Google biztonsági laborja Darksword névre keresztelte a nemrégiben beazonosított, iOS-es készülékeket célzó, rendkívül kifinomult támadássorozatot.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.