A videómegosztó portál rengeteg érdekes adat felsorolásával, meglepetésekkel és több új funkció beharangozásával ünnepli a kerek évfordulót.

Tegnap volt napra pontosan 20 éve annak, hogy Jawed Karim, a YouTube egyik társalapítója feltöltötte az akkor induló videós platformra az első anyagot, amely az Én az állatkertben címet kapta. A San Diegó-i állatkert elefántjai előtt készített bejelentkezés a mai napig megtekinthető, és jelen pillanatban bőven 350 milliós nézettség felett jár.

Hogy milyen sokáig jutott ennyi idő alatt a hálózat, azt jól mutatja, hogy Karim videója a kanyarban sincs a toplistás helyeket illetően. (A trónt jelenleg a méltán híres Baby Shark Dance című zenés mestermű birtokolja több mint 15 milliárdos megtekintéssel.)

A hálózatot hivatalosan csak 2005 decemberében indították útjára, de népszerűségét mutatja, hogy ekkorra már 8 milliós napi látogatásnál járt. Az első felhasználók egyébként csak maximum 100 megabájtos és legfeljebb 30 másodperces anyagokat tölthettek fel a platformra.

A Google jó érzékkel látta meg a lehetőséget, és már 2006-ban lecsapott a videómegosztóra. A felvásárlásra költött 1,65 milliárd dollár ugyan akkoriban soknak tűnt, de az azóta eltelt két évtized fényében az üzlet igen jó befektetésnek bizonyult.

Elképesztő számok

A kerek évfordulóról az ünnepeltnél egy termetes blogbejegyzéssel emlékeztek meg, amelyből többek között kiderül, hogy a YouTube Musicot beszámolva már több mint 20 billió feltöltött videónál jár az oldal. Napi szinten ez a mennyiség nagyjából 20 millióval bővül, egy átlagos napon pedig úgy 100 millió komment és körülbelül 3,5 milliárd lájk érkezik.

A születésnapos ráadásul – Tolkien hobbitjaihoz hasonlóan – ajándékokkal is készült. A poszt számos új, hamarosan élesedő funkciót villant fel. Ezek közül több kifejezetten a fizetős ügyfeleknek szól. A Premium-felhasználók például személyre szabott rádiós streameket kérhetnek maguknak, és az ő privilégiumuk lesz az is, hogy akár 4x-es gyorsításban is pörgethetik a tartalmakat (míg a mezei júzereknek be kell érniük maximum kétszeres opcióval). A tartalomgyártók eszköztára a hangalapú válaszok integrálásával bővül, míg a YouTube-anyagok tévés megtekintését számos új megoldással, bővebb eszköztárral ígéri teljesebbé tenni a cég.

(Illusztráció: YouTube)

Közösség & HR

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.