A Microsoft azt szeretné, hogy másodlagos rendszerként a Windows Phone kerüljön az androidos mobilokra.
A Microsoft Nokiával kötött üzlete után továbbra is azon van, hogy a csempés operációs rendszerét a legnagyobb körben terjessze. Azt gondolhatnánk, hogy ehhez első körben minél nagyobb számú és lehetőleg kedvező árban kapható készülékekre lenne szükség, de a Microsoft egy egészen különleges módját találta a WP8 promotálásának.
 
Dupla élvezet
 
Az első hírek a Bloomberg felől érkeztek arról, hogy a redmondiak Terry Myersont delegálták erre a nemes feladatra. A szoftvercég operációs rendszerekért felelős vezetőjének az volt a teendője az elmúlt időszakban, hogy tapogatózó tárgyalásokat folytasson a tajvani HTC-vel arról, hogy az ott készült mobilok egyszerre két, használható oprendszerrel kerüljenek a vásárlók kezébe. Ebből az egyik természetesen a Windows Phone 8 lenne, a felhasználók pedig szabadon eldönthetnék, hogy melyiket használják. 
 
Elsőre hajmeresztő ötletnek tűnik az egész, és mégis van benne ráció, bár azt nehéz kibogozni, hogy egy átlagos HTC felhasználónak ez mégis miért lenne jó buli. A Microsoft biztosan örülhetne, hiszen legalább ilyen módon feltornázhatná a WP8 alig 4 százalékos részesedését, a HTC pedig valami különlegessel, újjal állhatna elő. A tajvaniak egyébként is adósak egy új windowsos mobillal: június óta nem jelentkeztek ilyen készülékkel, az utóbbi időben a One széria körül forgott minden a gyártónál.
 
Ingyen adnák, jó szívvel
 
A Microsoft látszólag nem adja fel az elképzelését, és a legfrissebb, a mindig jó létesült Eldar Murtazintól származó pletykák szerint a Myerson folytatja látogatásait, immáron a Samsung és a Huawei háza táján. Az ajánlat ugyanaz: a Microsoft felajánlja a Windows Phone 8-at abból a célból, hogy az említett gyártók a mobilokon másodlagos (elsődleges?) rendszerként kínálják a vásárlóknak. A Microsoft érvelését nem ismerjük, csak annyit lehet tudni, hogy a WP8-ért a gyártóknak nem kellene fizetniük, egyedül az adaptálás kapcsán felmerült költséget kellene állniuk.
 
Többek között az az opció is felmerült az eddigi tárgyalások során, hogy az érdeklődők a mobilvásárlás előtt eldönthetik, hogy melyik operációs rendszerrel kérik a telefont, bár a dual boot rendszer már ennél jóval több rációval, lehetőséggel bír. A dupla oprendszer teljesen elfogadott PC-s környezetben, sőt, az utóbbi időben a táblagépeken is megjelent már ez a megoldás, az Asus és a Samsung is mutatott már be ilyen rendszerű gépet. Az ötlet mobilokon való alkalmazása viszont új lenne és így talán piaci előnyt jelenthetne a gyártók számára.
Mobilitás

Nem tarolta le riválisait az Anthropic nehézsúlyú üdvöskéje

A kifejezetten az MI-ügynökök valós teljesítményét mérő ALE benchmark toplistáját az OpenAI áprilisban bemutatott GPT-5.5-ös modellje vezeti.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.