Miközben már mindenki azt latolgatta, hogy végül mennyit fizet majd a Sprint a T-Mobile US-ért, bejelentkezett egy rendkívül sikeres francia cég is.

Egy francia távközlési cég, az Iliad is bejelentkezett a T-Mobile US-ért. Az új jelentkező akár az árat is felhajthatja. A francia cég közleménye szerint a cég 15 milliárd dollár készpénzt ajánlott az amerikai cég 56,6 százalékáért, a fennmaradó rész megvásárálását pedig részvényekkel finanszírozná. Így részvényenként 36,2 dollárra jönne ki a vételár, ami léányegesen magasabb, mint a bejelentés előtti. Akkor 30,94 dolláron zártak a részvények, melyek ára a bejelentés hatására egyből 2 dollárral emelkedett.

A franciák részben saját forrásokból, részben hitelből finanszíroznák a bevásárlást. Közleményükben azt is kiemelik, hogy mivel – a Sprinttel ellentétben – nincsenek jelen az amerikai piacon, ajánlatukkal szemben nem merülhetnek versenyjogi aggályok sem.

Mint azt korábban megírtuk, három évnyi huzavona után végül a japán Softbank többségi tulajdonában lévő Sprint jelentkezett be vevőként az amerikai cégre. A Sprint számára jól jönne a bevásárlás, mert jobban meg tudná közelíteni az amerikai piac két vezető szolgáltatóját, Verizont és az AT&T-t. A Sprint bevásárlása egyébként valószínűleg szintén átmenne a versenyhatóság szűrőjén, ugyanis még az egyesülés után is kevesebb előfizetője lenne, mint a két piacvezetőnek egyenként. A Sprint ajánlatáról csak találgatások voltak, de azok is nagy szórást mutattak, miközben a T-Mobile US paici kapitalizációja nem éri el 30 milliárd dollárt, egyesek szerint akár 50 milliárd dollárt is fizethet érte a Sprint.

A Deutsche Telekomnak jól jöhet a verseny, hogy minél több pénzt szerezhessen európai terjeszkedéséhez, például akár a Magyar Telekom teljes megszerzéséhez.

Az Iliad a francia piacot már felforgatta

Az Iliadot 1999-ben alapította Xavier Niel. A cég tulajdonában lévő Free Mobile Franciaország egyik legagresszívebben terjeszkedő szolgáltatója. 2012-ben az évet 5,2 millió előfizetővel zárta, amivel a francia piac 8 százalékát birtokolta. 2013. végére már több mint 8,6 millió előfizetővel a piac 12 százalékát szerezte meg. Elsősorban az alacsony költségei miatt (lehetőleg mindent online csatornákon értékesít, nincs készüléktámogatás, de hűség sem) árait rendkívül alacsonyan tudta tartani, amivel nagyon erős árversenyt generált a francia piacon. Sokan azt várják, hogy ha sikerül megszereznie a T-Mobile US-t, a franciához hasonlóan igencsak felrázná az amerikai piacot is.

A cég a beszámolója szerint 2013-ban közel 3,8 milliárd eurós forgalom mellett 265 millió euró nyereséget tudott elkönyvelni.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.