Rövid időn belül a harmadik terrortámadást hajtották végre Angliában a hétvégén. A miniszterelnök az internet megzabolázásával venné fel a harcot a szélsőségesek ellen.

Nemzetközi összefogásra buzdított vasárnapi beszédében az Egyesült Királyság vezetője. Theresa May az országát ért újabb terrortámadásra reagált, amely három hónap alatt a harmadik, több halálos áldozattal járó cselekmény volt.

Közös erővel takarítana

A brit miniszterelnök globális együttműködésre szólította fel a demokratikus államokat annak érdekében, hogy gátat szabjanak a szélsőséges tartalmak internetes terjesztésének. May úgy látja, a világháló platformjait biztosító vállalatok nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy ezeket az eszméket távol tartsák a hálózataikról. Véleménye szerint nemzetközi szabályozással kellene elérni, hogy a terroristák ne kapják meg azt a "szabad teret", amelyet jelenleg élveznek a nem kielégítő céges hozzáállás miatt.

A választásra készülő May a fentiekkel tulajdonképpen nem mondott újdonságot, hiszen a konzervatív párti többség már tavaly elfogadott egy törvényt, amely erre a narratívára épül. A 2016-os jogszabály arra kötelezi az internetszolgáltatókat, hogy minden egyes felhasználóról egy évre visszamenőleg őrizzék meg annak böngészési előzményeit. Ez utóbbiba pedig a titkosszolgálatok meglehetősen könnyedén, bírósági felhatalmazás nélkül is betekinthetnek.

Ennél több kell?

A politikus ugyan nem említett konkrét vállalatokat, de felvetése ki nem mondva is elsősorban a közösségi hálózatok felé lett címezve. Érdekes módon a témával kapcsolatban pár nappal ezelőtt adott ki egy jelentést az Európai Bizottság, amelyben arról számolt be, hogy gyenge kezdést követően a szélsőséges tartalmak gyors eltávolítását megkövetelő magatartási kódexet tavaly aláíró vállalatok egészen jól teljesítettek.

A magatartási kódex aláírásával az informatikai társaságok azt vállalták, hogy az illegális gyűlöletbeszédre vonatkozó érvényes bejelentéseket lehetőség szerint 24 órán belül felülvizsgálják és indokolt esetben letiltják, vagy megszüntetik az ilyen tartalmakhoz való hozzáférést az európai jogszabályokat átültető nemzeti jogszabályok alapján. Ugyan az egynapos határidőt nem sikerül feltétlen tartani, de azt a jelentés is elismeri, hogy nagy előrelépés történt az ügyben.

Mindig van másik

Ugyan részleteket nem árult el May, de mostani felvetésével kapcsolatban több probléma is felmerül. Ennek csak egy kisebb szeletét adja, az ilyen témáknál óhatatlanul előkerülő személyes szabadság versus (nemzet)biztonság kérdéskör. Meddig mehet el az állam polgárai megfigyelésében? Milyen garanciák vannak arra, hogy ezeket az eszközöket valóban csak a terroristák lefülelésére használják? Stb.

Sokkal konkrétabb problémát jelent az interneten használt csatornák és technológiák sokszínűsége. Egy sor állam megállapodhat abban, hogy ezt és ezt a platformot ilyen és ilyen intézkedésekkel fogják "terrorbiztossá" tenni, ám ez maximum annyiban fogja akadályozni a szélsőséges csoportok kommunikációját, hogy más megoldásokat kell keresniük.

A legnagyobb gond a kifejezetten lehallgatásmentes kommunikációra kitalált hálózatokkal van, mint amilyen például a Telegram. A végponti titkosítással védett beszélgetéseket maga a szolgáltató sem képes visszafejteni, így a hatóságok sem tudják ezeket megfigyelni. A megoldást itt a szolgáltatások teljes blokkolása adja, ez azonban eddig csak autoriter berendezkedésű országokban volt divat.

Biztonság

Hogyan vezessük be az MI-t szolgáltatásként?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.