Ha valaki rendszeres olvasója a Bitport cikkeinek, akkor érzékelhette, hogy meglehetősen erős Pebble mánia uralkodik a szerkesztőségben. Ez a teljes mértékben leplezetlen elfogultság alapvetően tőlem érkezik, mivel meggyőződésem, hogy egy okosóra akkor használható igazán, ha azt nem kell naponta tölteni.

Az eddig megjelent két Pebble tesztben is ezt igyekeztem kidomborítani, de azt sem hallgathatom el a kedves olvasó előtt, hogy gyorsan csillapodott a lelkesedés az órák iránt. Az első modellt pár hét után eladtam, a Steel verzió jelenleg is megvan, használom is teljes megelégedéssel, de nem feltétlenül esek a legmélyebb kétségbeesésbe, ha reggel valamiért nem veszem fel, mert mondjuk éppen lemerült.

Wear-ben az igazság?

Időközben volt szerencsém Android Wear alapú órákhoz is, de rendkívül kiforratlannak éreztem a rendszert. A Pebble-el ellentétben csak a szenvedés ment a használat minden pillanatában, legyen szó a párosításról, az alkalmazásokról, a mobillal való kommunikációról. Egyértelműen érződött, hogy a Wear még nincs készen, instabil és bizonytalan, ami egy ilyen eszköz esetében lehetetlenné teszi a használatot.

A Google időközben folyamatosan dolgozott az oprendszer frissítésein, plusz befutott egy LG Watch Urbane is, így nem maradt más hátra, mint az, hogy ismét próbát tegyek ezzel a fajta okosórával. Az eddigiekből úgy tűnhet, hogy ez a cikk a rendszerről szól, pedig erről szó sincs: az Urbane is legalább annyira fontos eleme a képletnek, mint a funkciók, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen órát visel az ember nap mint nap.

Kerek történet

Amikor az első, újkori okosórák megjelentek, jól látható volt, hogy a gyártók nem különösebben törődtek a dizájnnal, a megjelenéssel. Amikor az első Pebble megérkezett, még harcosan védtem a mundér becsületét és nem értettem egyet azzal, hogy borzalmasan gagyi volt a dizájn, pedig de. Ugyanez elmondható az LG első modelljeiről (nem a gagyiság tekintetében persze) is, hiszen az Urbane már a harmadik a sorban.

Az első LG Watch még szögletes formákkal rendelkezett, a Moto 360 után azonban elindult a kerek kijelzők hódítása, ezért a második kiadás már ilyen megjelenítőt kapott. A G Watch R-hez volt szerencsém, amivel kapcsolatban kiderült, hogy a műtermi, agyon Photoshopolt termékfotóknak nagyjából zéró közük van a valósághoz. Nem nézett ki rosszul, de a műanyag szíj teljesen komolytalanná tette az egészet.

Az evolúció következő foka az idei MWC előtt bejelentett Urbane, ami hozzám az ezüst kivitelben érkezett meg és ez már minden tekintetben vállalható. Egyrészt a plasztikot felváltotta egy 22 mm–es, valódi bőrből készült, varrással ellátott szíj, ami ízlés szerint lecserélhető. Másrészt a kerek kijelzőt immáron egy fém tok öleli körbe, ami igen nagyot dob a prémium érzeten. Éppen ezért az Urbane inkább azoknak szól, akik elegánsabb környezetben, ruházathoz használnák, mivel ott valóban nagyon mutatós.

A technikai paraméterek nem feltétlenül hozzák lázba az embert, de azért vegyük végig. 1,3 colos, kerek, P-OLED kijelző 320 × 320 képponttal, 510 MB RAM, 4 GB tároló, 1,2 GHz-es, négymagos processzor, 410 mAh-s akkumulátor. Az Urbane nem kifejezetten egy fitnesz célú eszköz, de a hátlapon elhelyezett PPG szenzor (szívritmus mérő), illetve a vízállóság (IP67) mégis azt sugallja, hogy egy ellenállóbb szíjjal akár sportcélokra is használható. A töltés vezeték nélkül történik, amihez a kis mágneses tartót az LG a dobozban mellékeli, azaz erre már nem kell külön pénzt kiadni.

A fejlődés útja

A legutóbbi tapasztalataimhoz képest sokat javult, finomodott az Android Wear. Az alapok persze változatlanok: elsőként telepíteni kell a mobilra a hozzá tartozó alkalmazás, Bluetooth segítségével párosítani őket, és ezt a kapcsolatot fenntartani, mivel az óra továbbra is alapvetően a mobilra támaszkodik, annak egyfajta kiterjesztése. Az Urbane hozta el elsőként azt a lehetőséget, hogy az óra a WiFi hálózathoz is tud csatlakozni, így az értesítések akkor is megérkeznek, az appok úgy is működnek, ha a mobil nincs a közelben. Mindez azonban csak akkor működik, ha a mobil is ugyanarra a hálózatra csatlakozik, azaz mindez jellemzően otthoni, vagy irodai környezetben használható ki.

Az óra kezelése érintéssel történik: a gesztus alapú vezérlés, a jobbra-balra mozdulatok elsőre egyszerűnek tűnnek, és érdekes módon később tud belezavarodni az ember, hogy éppen melyik részén is van a menünek. Az oldalt található nagy gomb csak nyomható: ha röviden tesszük, akkor feléled a kijelző, ha hosszan, akkor megnyílik az alkalmazások listája. A kezeket hanggal és a csukló mozgásával válthatjuk ki: az „Ok Google” parancs elhangázása után beszéddel adhatunk parancsokat, indíthatunk kereséseket, illetve a csukló megfelelő elfordításával lapozhatunk a megjelenő értesítések között.

A kerek panel szintem minden oldaltól simítható annak érdekében, hogy újabb menüelemek kerüljenek elő: felülről lefelé egy gyorsmenü, alulról felfelé az Asszisztens kártyái, jobbról balra az alkalmazások listája. Az értesítések probléma nélkül érkeztek be az órára, hívás is kezdeményezhető az Urbane felületén, ami aztán a mobilon zajlik le, de ugyanez igaz a legtöbb alkalmazásra is. A Wear alapvetően állta a sarat, de nem egyszer volt akadás, lagolás, ami azt mutatja, hogy még mindig van mit csiszolni a rendszeren.

Jó lesz ez

Az alapvető idegenkedésem ellenére meglepően jól kijöttem az órával és az Android Wear rendszerével. Sok szempontból egyszerűbb, letisztultabb lett, ami létfontosságú egy ennyire kis felületen. Az óra háza elég méretes, így az a tippem, hogy elsősorban a vastagabb karú, kezű emberek fogják szívesen viselni.

Az akku kérdés is a végelszámoláshoz kívánkozik. Egy színes, háttérvilágítású panel esetén érthető, hogy nem hozható ki belőle több nap, így maradjunk annyiban, hogy egy töltéssel az egy nap szabály itt is érvényes. Lehet trükközni az óralap beállításainál azzal, hogy folyamatosan látható legyen rajta az idő, vagy csak akkor, ha magunk felé fordítjuk, amivel pár órát ki lehet még hozni belőle.

Látványos, elegáns, kicsit nagy, ehhez képest viszont nem nehéz a Watch Urbane. A Wear már van azon a szinten, hogy együtt lehessen vele élni, és biztos vagyok benne, hogy még jobb lesz a fejlesztéseknek köszönhetően.