Az új tokok a mobilok akkumulátorának teljesítményét hivatottak kipótolni.
Hirdetés
 

Az Apple kínosan ügyel arra, hogy a tartozékokat csak a legjobb anyagokkal és tökéletes formatervezéssel ellátva dobja piacra. Nem is annyira jellemző, hogy az alap kiegészítőkön (headset, kábelek) más típusú termékkel jelentkezzen a gyártó, ezért is lehet furcsa a most megjelent két tok.

A Smart Battery Case egy akkumulátort is tartalmaz, így a mobilra illesztve képes megnövelni annak készenléti idejét. A belseje mikroszálas borítást kapott, amivel a mobil a külső hatásoktól is védve van, a külső borítás pedig finom felületű szilikon. A tok iPhone 6 és 6s modellekhez rendelhető, a színek tekintetében (szénszürke és fehér) azonban nem bizonyultak nagyon kreatívnak a tervezők.

A tok, illetve az abban található akku a Lightning csatlakozóval teremt kapcsolatot a mobillal. Ennek eredményeképpen kialakul egy furcsa dudor a telefon hátlapján, amivel azonban megnövelhető a beszélgetési idő. Az Apple nem tette meg azt a szívességet, hogy közli az energiaforrás pontos kapacitását, így csak azt lehet tudni, hogy az iPhone saját, illetve a Smart Battery Case akkumulátora együttesen 25 órás beszélgetési időt biztosít.

Az iPhone 6 1810, illetve a 6s modell 1715 mAh-s akkumulátora a gyártói adatok szerint 14 órás beszélgetési időt tud, így az akku pakk segítségével valamivel több mint 10 órával toldható meg ez az intervallum. Emellett az LTE hálózaton való böngészés 18 órára, a videó lejátszás pedig 20 órára módosul. A beszállítók által gyártott kiegészítőkhöz képest plusz, hogy a Smart Battery Case kapacitása az iOS értesítései felületén ellenőrizhető.

A tartozék 35 990 forintos áron máris elérhető az Apple hazai webshopjában.

Konzumer tech

Nyakunkon az összehajtható Samsung okostelefon?

Egy véletlennek köszönhetően hullott le a lepel egy kísérleti készülékről.
 
Hirdetés

Újra az ország legjobb startupjait keresi a Telenor

Ismét indul a Telenor Accelerate program. A résztvevőket többek között hat mentor, intenzív fejlesztőprogram és co-working iroda várja.

A magánszektorban az egyetlen út a sikeres üzletmenethez az ügyfélen keresztül vezet. Ha értjük, mit akar, igényeit hatékonyan és gyorsan ki tudjuk elégíteni, akkor nincs menekvés a növekvő bevétel elől.

a melléklet támogatója a TOPdesk

Hirdetés

Agilis módszerek a szolgáltatás-menedzsmentben

Számos szervezet hozott olyan stratégiai döntést, hogy mindent agilis módszerek alapján kell csinálni. Az a felismerés indokolta ezt, hogy az elégedett ügyfelek és egy működő végtermék fontosabbak, mint a folyamatok vagy szerződések. A szolgáltatásmenedzsment területén ez különösen lényeges.

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.