Annak ellenére, hogy egy modellfrissítéstől van szó, a Z1 mégis több területen előre tudott lépni az elődhöz képest.

Van a mobiltesztelésnek egy cseppet sem szakmai, mégis rendkívül beszédes mércéje. Ha az újságíró nem akar szabadulni az adott készüléktől két napon belül, még pár hét után is szitkozódás, panasz nélkül, sőt, örömmel veszi kézbe és használja az aktuálisan nála lévő mobilt, akkor az jó jel. Az Xperia Z1 ebbe a kategóriába tartozik, ami főleg annak fényében meglepő és szerencsés, hogy a Z-vel messze nem volt ilyen jó a kapcsolat.

Következetes, vízálló dizájn

A japánok nem tántorodtak el attól a jól megkülönböztethető, de meglehetősen unalmas formanyelvtől, amit az utóbbi időkben az Xperia sorozat esetében alkalmaznak. A szögletes sarkok, az oldalt elhelyezett ezüst színű bekapcsoló gomb, az üvegborítás a Z-nél is mind jelen volt, a Z1 mégis barátságosabb képet mutat. Jót tett a hízókúra a készüléknek, mert ugyan a 170 gramm egy okostelefonnál bőven az XXL szintet súrolja, ennek mégis több pozitív hatása van.

Könnyen felismerhető formák

Az első az, hogy mivel nem kellett extrém vékony házba zsúfolni a négymagos processzort, így a hőleadás is sokkal optimálisabb, értsd: egy rövid netezés után nem ég le az ember ujja (sőt, ujjai) a felforrósodott hátlaptól. A Z már-már kényelmetlenül vágta a kezemet, a Z1 a vastagabb széleknek köszönhetően sokkal kezesebben simul a kézbe, és teszi ezt úgy, hogy az 5 colos kijelzőméret változatlan maradt.

A Sony valószínűleg igen jó lóra tett, amikor úgy döntött, hogy a vízállóságot beemeli a csúcskészülékek világába. Ezzel olyan egyedi képességet tud felmutatni a Z1, amivel a konkurencia nem rendelkezik, és én is több helyről hallottam, hogy sokan azért választják az Xperia készülékeket, mert nem kell rettegni attól, hogy ha víz éri, máris le lehet írni közel 200 ezer forintot veszteségként a családi (céges) költségvetésből A Z1 az IP58-cas szabványnak köszönhetően nem csak a véletlen vízbemerülést, hanem maximum 1 méteres vízmélységig a célzott fürdetést is bírja, ami a strandolást a víz alatti fotózás miatt alaposan feldobhatja.

Az alul található külső hangszóró rácsa

Ennek a plusznak annyi ára van, hogy a csatlakozókat műanyag ajtócskák védik, egyedül a felül található jack port az, ami szabadon maradt. Balra felül két szomszédos fedőlap alatt a töltőcsatlakozó, illetve a memóriakártya hely található, a túloldalon pedig, a micro SIM pakolható be egy kis műanyag fiók segítségével. Ugyanitt találtam rá a régi időket visszaidéző és az utóbbi idők mobiltervezéséből teljesen kivesző reset gombra, amivel vész esetén újraindítható a mobil, így  ehhez a művelethez nem furcsa billentyűkombinációkat kell alkalmazni.

A memóriakártya és a töltőcsatlakozó helye, mellettük egy dokkoló port

Ezen az oldalon maradva a már említett bekapcsológomb alatt a hangerőt állíthatjuk, még lentebb pedig a kamerát indíthatjuk akár kikapcsolt képernyőjű állapotból is, és ekkor sem igényel a művelet egy másodpercnél hosszabb időt. A hátlapot üveglap fedi, nekem a fehér modellhez volt szerencsém, mely körülmény még kellemesebbé tette ezt a felületet. A kamera alatt egy LED villanó található, ezen kívül pedig csak a termék felismerhetőséget segítő feliratok, illetve egy NFC logó került erre az oldalra. Az eddigiekből kiderülhetett (ha nem, akkor most ki fog), hogy a Z1 megnövelt kapacitású, 3000 mAh-s akkumulátora házilag nem eltávolítható, vagyis a hátlap sem vehető le.

Még erősebb, még gyorsabb

A hardveres boncolgatást egészen rövidre is lehetne fogni, mivel az alig tér el a Z1-től, sőt, ebből egyet (az akkut) már ki is pipálhatunk, mivel a Z 2330 mAh-s energiaforrásához képest elég nagyot ugrott az új modell. Ez szerencsére a készenléti időben is megmutatkozik, ami a gyakorlatban úgy köszönt vissza, hogy egy nap elteltével nem kellett feltétlenül konnektor közelében lenni, ha pedig valaki az energiával ügyesen takarékoskodó Stamina módot is használja, akkor még ennél is több kinyerhető a Z1-ből.

A bekapcsoló-, hangerő-, kamergomb hármas

Az Xperia Z kijelzőjét rengeteg jogos kritika érte annak idején, mert a szinthez méltatlanul fakó színekkel, kifogásolható képminőséggel szomorította el a Sony a rajongókat. A Z1 ugyanazokkal a paraméterekkel jött ki (5 col, full HD, 441 ppi képpontsűrűség), a színek azonban sokkal szebbek, élénkebbek, nem olyan az egész, mintha egy vékony fólia feszülne a kijelző felületén. Hogy ezért a Triluminios képjavító technológiának, vagy valami egészen másnak lehetünk hálásak, az a felhasználók szempontjából teljesen mindegy, a lényeg, hogy van előrelépés.

A felső ajtócska rejti a SIM kártya nyílását

Egy zászlóshajónak erős motor kell, és egyben kérem, hogy nézzék le nekem ezt a borzalmas hasonlatot. A Sony nem tért le a jól bejáratott útról, most is a Qualcomm Snapdragon 800-as chipsetjéhez nyúlt, viszont ezúttal a négy mag nem 1,5, hanem 2,2 GHz-en ketyeg. Ez megjelenésekor a leggyorsabb és azóta is a legfürgébb mobilok közé sorolja a tesztalanyunkat, ami azt jelenti, hogy a gyakorlatban valóban minden villámgyorsan történik azon az 5 colos kijelzőn. A hazai szolgáltatóknak köszönhetően a 4G hálózatok is gyorsan terjednek, így Telenor előfizetőként egyre többször figyelhettem, ahogy az LTE logó feltűnik a kijelző felső sávjában.

Dínók és Infószem

A kamera viszont az a front, ahol a Sony nagyot szeretett volna előrelépni, ami sikerült is. A 20,7 megapixeles hátlapi kamera kompakt gépeknél is használatos, 1/2,3 hüvelykes CMOS érzékelőt kapott, ami alá sajnos nem Xenon vaku, hanem egy átlagos LED villanó került. A hardveren túl a fotózás szoftveres része is igen erősre sikerült: aki inkább az automatikára bízná a fotóit, nincs kedve bíbelődni a beállításokkal, az választhatja a „Kiváló automatikus” módot, ahol a rendszer a fényviszonyokhoz igazítja a legideálisabbnak vélt beállításokat. Manuális („Kézi”) üzemmódban valóban a kompakt gépeknél megszokott részletességgel lőhetjük be a paramétereket, kezdve a környezeti jellemzőktől (tájkép, éjszakai portré, stb.), a fehéregyensúlyon át egészen a derítő vakuzási módig.

  

  

Az Xperia Z1 kamerájával készített képek változatos fényviszonyok közt

(kattintás után nagy méretben is megtekinthetők)

Valószínűleg inkább a fiatalabb korosztálynak, vagy a gyermeklelkű felnőtteknek szól a „Kiterjesztett valóság„ üzemmód, amivel dinoszauruszokat (tudják, fiúknak), vagy pillangókat (tudják, lányoknak) helyezhetünk el az éppen elkészített képen. Az Info-eye viszont már teljes mértékben felnőtt kompatibilis: segítségével vonalkódokat, QR-kódokat, borokat (!), ismert, vagy kevésbé ismert épületeket fotózhatunk le, a szoftver pedig különböző online adatbázisokban kutatva plusz információkkal halmoz el bennünket a fotózásunk tárgyával kapcsolatban.

Összesen 7 képernyő állítható be, amihez a Sony számos egyedi widgetet kínál

Az összes eddig felsorolt tudáshoz és képességhez az Android és a Sony által alaposan átdolgozott kezelőfelület adja a színteret. A gyártó úgy rajzolta át az ikonokat, olyan saját widgeteket programozott le, hogy az egyénivé alakította át a rendszert, de mégsem tette idegenné, ahogy az gyakran előfordul más gyártók esetében. A tesztidőszak elején gyakran szembesültem idegesítő szoftveres gondokba, nem volt ritka a kifagyás (Helló, OFF gomb!), a Chrome is előszeretettel vetett véget a böngészésnek a beleegyezésem nélkül. Időközben viszont befutott egy rendszerfrissítés, ami szerencsére orvosolta ezeket a hibákat és így egy üzembiztosan működő Z1-ről írhattam ezt az tesztet.

Itt sem maradhat el a saját szoftverbolt - jobbra a fényképmódok listája látható

Drága, de megéri a pénzét

A modellfrissítés összességében jól sikerült, bár tény, hogy aki a vékonydongájú, könnyű mobilokat szereti, az maradjon a Z-nél, vagy ne adj Isten más gyártónál nézzen szét. A Z1 anyaghasználata, összeszerelése példás, a megnövelt dimenziók és tömeg jót tett a készüléknek, bár ennek köszönhetően eléggé férfiassá vált. A kijelző még mindig nem a mezőny legjobbja, de ennek ellenére semmi kirívót nem találtam vele kapcsolatban. A Sony most is teleszórta a mobilt a saját szoftvereivel, van Track ID, a multimédiázásban a Walkman segít, a játékban a PlayStation Mobile, vagyis egy nagyon komplett, minden területre kiterjedő szolgáltatáscsomag jár a vas mellé.

Sony Xperia Z1: bírja a vizet és a port

Az árral kapcsolatban nagyon nem kell, lehet meglepődni: kártyafüggetlen kiadásban 150 és 200 ezer forint között lehet hozzájutni attól függően, hogy nagyobb kereskedelmi láncnál, vagy kisebb GSM boltban szeretnénk beszerezni. Mostanra mindhárom szolgáltató kínálatában megjelent a Z1, így változatos csomagok és előfizetési konstrukciók közül válogathat a kedves olvasó, amennyiben több évre el szeretné kötelezni magát. Nincs a tarsolyomban egyetlen érv sem ahhoz, hogy bárkit lebeszéljek az Xperia Z1 beszerzéséről (hacsak az árat nem vesszük ide), a fenti cikkben pedig valószínűleg több olyan mozzanat van, ami miatt érdemes próbálkozni vele.

Konzumer tech

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.