Ahogy mi is többször megírtuk ezeken a hasábokon, a Sony a pénzügyi gödörből kivezető utat elsősorban a minél jobb mobilok gyártásában látja. Eddig is ezen igyekezett, de adós maradt egy olyan készülékkel, ami kapcsán a sony ericssonos időket párás szemekkel emlegető rajongók szíve is meglágyul és elhiszik, hogy van még remény. Az Xperia Z nem tökéletes telefon, de nagyon sok erénye van, és ezek közül több tökéletesen illeszkedik a gyártó eddig építgetett stílusvilágába. A hazai és ezzel együtt európai piacon a Sony végre elsőként lépett meg valami fontosat (a Full HD kijelző beépítését), és tette ezt úgy, hogy markáns, messziről megkülönböztethető dizájnt álmodott meg a Z-nek.

Miért érdekes? ■ Ahogy ez előbb említettük, a tét az, hogy a Sony az Xperia Z sikerei által hogyan tud újra egyenesbe jönni. A vállalat felismerte, hogy a televíziók és egyéb szórakoztatóelektronikai termékek terén nem sok esélye van, és a mobiloknál is maximum az a tét, hogy vissza tudja-e szerezni a Samsung és az Apple mögött a harmadik helyet a világranglistán. De ez a tét igen nagy, amellett, hogy a jelen állás mellett nem szégyen, hogy az utóbbi időben hatalmasat ugró Samsung és Apple közelébe sem tudnak érni a riválisok. A Full HD-s kijelző és az egyéb extrák tekintetében a  Sony lépéselőnyben van a Z-vel, de hamarosan elég komoly kihívókkal kell számolnia a HTC One és a Samsung Galaxy S IV személyében. Ennek ellenére ez az ütemelőny a későbbiekben nagyon fontos lehet, hiszen, ha a Sony tényleg leszámolt a korábbi időkre jellemző, a termékbevezetéseket sújtó állandó időzavarral, akkor ezt kamatoztathatja.

Hogy néz ki? ■ Az Xperia Z egy tiszteletet parancsoló készülék és a vele eltöltött idő alatt ez részemről egyszer sem csapott át szerelembe, vagy az azt megközelítő érzésbe. A szigorú sarkok, a sokadjára is meglepő vékonyság, és az ezzel járó „keménység” egyértelműen megkülönbözteti a többiektől (már messziről szemlélve is). Az eddigi érzéseket inkább az ámuldozás jellemzi: a Sony tényleg odatette magát és az ember minden alkalommal csodálkozva forgatta Z-t azzal a kérdéssel a fejében, hogy „mégis hogy lehet ilyen telefont gyártani?” Az Xperia Z nagy kiterjedésű, amit némileg csillapít a vékonysága, de kisebb kezűek készüljenek fel, hogy csak kétkezes használattal tudják majd használni.

Az elő- és a hátlapot is üvegréteg fedi, amin az átlagosnál sokkal jobban meglátszódnak a szennyeződések, amiket eltávolítani sem olyan egyszerű. A készülékház mindössze 7,9 mm keskeny, így nagy felületen ugyan, de kis helyen kellett összesűríteni a komponenseket. Az Xperia Z az IP57-es minősítési szabványnak köszönhetően por és vízálló, utóbbi esetében maximum egy méter mélybe történő vízbe merítést bír ki 30 percen át. Ilyet nyilván senki sem fog szánt szándékkal elkövetni ellene, de biztosan több szerencsétlen baleset megúszható a védelemnek köszönhetően. Mindezért azt kell elviselni, hogy az összes csatlakozót (microSIM-kártya nyílás, microUSB töltő, microSD-kártya hely) apró műanyagajtócskák védik, amelyek közül talán a jack csatlakozó az, amit a legtöbbször használunk, bár ez is kiváltható egy Bluetooth headsettel.

A jobboldalon elhelyezett ezüst színű bekapcsológomb osztotta meg talán legjobban a nagyközönséget, hiszen alaposan kilóg az egyöntetű elegáns-fekete kinézetből. Nekem gyorsan sikerült megszoknom és hasznosságát is gyorsan felfedeztem, hiszen ennek kitapogatásával vakon is lehet tudni, hogy éppen milyen pozícióban áll a kezemben a mobil. A hátlapon csak szerényen foglal helyet az Xperia logó, a külső hangszórót pedig szerencsére nem itt, hanem a készülék jobb alsó sarkában, élében rejtették el.

Mit tud? ■ A tech fetisiszták mindent megkapnak a Z-től, amit csak akarnak: négymagos, magonként 1,5 Ghz-en ketyegő processzort, erős grafikai gyorsítást (Adreno 320), 2 GB RAM-ot, és 16 gigabájt belső tárhelyet. Akiket pedig nem érdekelnek a technikai részletek, azok villámgyors működést, pillanatok alatt reagáló alkalmazásokat és ennek ellenére apró röccenéseket kapnak ajándékba. Ezek a megtorpanások engem kevésbé zavartak, az viszont alapvető gond volt a készülékkel, hogy már visszafogottabb használatot követően (kb. 5 perc Facebook, internet bekapcsolt Wi-Fi és GPS mellett) vészesen melegedett a hátlap felső része. Ha pedig ez ember belefeledkezett egy durvább játékba, akkor olyan szintűre forrósodott a hátlap, hogy hozzáérni is alig lehetett.
 

A kijelzőt én is, mindenki szinte mikroszkóppal vizsgálta: a Full HD, azaz az 1920 × 1080 felbontású panellel, valamint a 441 ppi-s képpontsűrűséggel ritkán (eddig egyáltalán nem) találkozik az ember, így az első találkozót nagyon vártuk. Pixeleket valóban nem találtunk, mintha matricával lenne felragasztva a kép a panelre, de a színek minősége, valódisága, „vibrálása” nem ragadja magával az embert és elmarad az AMOLED, illetve IPS technológiájú megjelenítőktől. Ez persze csak akkor derül ki, ha egymás mellé tesszük a rivális készülékeket, ha nem tesszük, akkor is egy jól használható, és döbbenetes felbontású kijelzőt kapunk.
 

Az Xperia Z az Android Jelly Bean kiadását, azon belül is a 4.1.2-es verziót használja mindezt megfejelve a Sony évek óta csiszolgatott, reszelgetett saját kezelőfelületével. Mostanra a felület beért, az ikonok, a dizájn egységes, rendkívül igényes, átgondolt és úgy alakítja át az Androidot, hogy abból csak előnyünk származik. Az értesítési felületbe tett beállítási lehetőségek sem maradnak el, az alkalmazásokat sorakoztató felületen több módszer szerint (betűrend, utoljára telepített, stb.) válogathatunk az appok között, és a widgetek elhelyezéséhez, illetve a képernyők menedzseléséhez (maximum hét darabot használhatunk) is látványos, és hasznos felületeket kapunk.
 

Az Android kezeléséhez itt is elmaradnak a fizikai gombok, helyettük a már szokásos, kijelzőből elcsípett felületet használja a Sony a három érintőgombhoz. A Sony szokásához híven rengeteg extra szoftverrel is megpakolta a Z-t, így kapunk próbaverziós navigációt (Wisepilot), a táblagépekkel vagy notebookokkal való csatlakozást elősegítő alkalmazást (Xperia Link), vagy a zenei felismerő TrackID-t.
 

A lockscreenről egy mozdulattal indítható kamera (sajnos nincs dedikált gomb a készülékházon) 13 megapixeles, részletes, színekben gazdag képeket készít, de ez nagyjából addig igaz, amíg a Full HD kijelzőn nézegetjük azokat. Amint a PC képernyőjén látjuk viszont, elveszik a varázs és kiderül, hogy sok a zaj a képeken, és a korábban látott varázslatos színek is az Xperia Z, illetve a Bravia Engine jóvoltából jöttek létre. (A részletes funkciólista itt olvasgatható.)

Hol?/Mennyiért? ■ A kártyafüggetlen verzió már egy ideje megérkezett az országba, aminek hivatalos ára 199 900 forint. Számítani lehetett arra, hogy 200 ezer körül lesz az Xperia Z ára, a készülék tudása, felszereltsége pedig kétségkívül igazolja ezt a magas összeget. A szolgáltatók közül már a T-Mobile-nál is lehet kapni, ahol a húzósabb díjcsomagok mellett is legalább 60 ezernél kezdődik, a vége pedig valahol 160 ezernél van. A Telenornál a kezdőösszeg még alacsonyabb (kb. 38 ezer Ft), de egy tízezer forint körüli havi díj mellett szintén 150-160 ezer forintot kell kiadni érte. A Vodafone oldalán a cikk írásának idején még nem találtuk meg a készüléket.
 

Kinek? ■ Elintézhetnénk nemes egyszerűséggel a kérdést úgy, hogy annak ajánljuk, aki meg tudja fizetni, hiszen egy csúcskategóriás mobilról van szó. A Sony Ericsson rajongótábora biztosan szívesen öleli keblére a Z-t, mivel valami újat, különlegest kaphatnak. Egy ilyen szintű mobilnál nem sok értelme van az abbeli megkülönböztetésnek, hogy munkához, vagy játékhoz jó a készülék, hiszen az égvilágon minden célt kielégít. A méretek miatt visszatérünk a korábbiakhoz, vagyis mi elsősorban férfiak kezében tudjuk elképzelni az Xperia Z-t, ami egy figyelemreméltó, hibáival együtt is jól sikerült darab és azt mutatja, hogy a Sony tényleg komolyan gondolja a mobil üzletágba vetett hitét.