A nagyvállalatoknál egyre fontosabb szerepet kap a CDO pozíciója, amely már nem csak üzleti hasznot termel, de a céges kultúra, az életkori vagy nemi diverzitás tekintetében is új értékeket hordoz.

A chief data officer (CDO – kb. vállalati adatfőnök) titulus elvileg már az ezredforduló óta létezik, de az ilyen munkakört betöltő vezetők száma csak a technológiai eszköztár utóbbi években tapasztalható fejlődésével növekszik látható mértékben. Az adatok és az adatelemzés a digitális transzformációnak is alapvető eleme, amelynek ma már tényleges üzleti vonatkozásai vannak – ezt támasztja alá a Gartner nemrég közölt felmérése is, amelyet az idei harmadik negyedévben 287 CDO bevonásával készítettek.

A piackutató megállapítása szerint a CDO funkciója néhány éven belül a nagyvállalatok háromnegyedénél ugyanolyan üzleti kritikus pozícióvá változik, mint amilyen maga az IT, a HR vagy a pénzügy. A válaszadók többsége ebben az évben először nyilatkozott úgy, hogy közvetlenül a felsővezetőknek (CEO, CFO, COO) jelent, feladatkörük pedig világszerte egyre szélesebbé válik.

Egyre önállóbbak egyre több feladattal

Míg korábban a CDO-k az adatok kezeléséről, az adatok minőségéről vagy a szabályozói megfelelésről gondoskodtak, ma már üzleti értéket kell teremteniük, és részt kell venniük a vállalati kultúra átalakításában. Míg tavaly az adatfőnök feladatait ellátó vezetők felének, addig idén már 57 százalékának formálisan is CDO lett a beosztása, sőt a tavalyi 23 százalék után ebben az évben már 47 százalék nyilatkozott úgy, hogy ezzel összefüggésben saját szervezeti egységet irányít.

A pozíció jelentőségének növekedése a hozzá rendelt büdzsé emelkedésében is megnyilvánul, ami éves összehasonlításban 23 százalékot jelent. Ezen belül a kifejezetten magas költségvetés fölött rendelkezők aránya is nőtt: a felmérésben résztvevő nagyvállalati vezetők 15 százaléka több mint 20 millió dolláros éves keretből gazdálkodik. Az új szervezeti egységek erősödése a létszámban is megmutatkozik, hiszen a CDO-k tavaly még átlagosan 38 embert irányítottak, míg az idén 54 beosztottjuk van direkt vagy indirekt módon.

A megkérdezettek harmada szerint a munkájuk eredményességét jelző három legfontosabb faktor között ott van a bevételnövekedés, ami azt jelenti, hogy a kockázatkezeléssel szemben egyre fokozódik az értéknövelés jelentősége. Ez utóbbi már majdnem a CDO-k munkaidejének felét hatátozza meg, alig kevesebbet, mint a kockázatkezelés és a hatékonyságnövelés együttesen.

A CDO-k a nagyvállalatok adat- és adatelemzési stratégiáját is egyre inkább saját maguk határozzák meg, szemben a korábbi, adatkezelésre fókuszáló feladatokkal: tavaly a válaszadók 64 százaléka, idén viszont már 86 százaléka számolt be erről a felelősségi körről. Ez megerősíti, hogy egyre nagyobb jelentőséget kap az adatok digitális üzleti kontextusban való feldolgozása és értelmezése, sőt a CDO-k már a digitális átalakuás, az adattudomány vagy akár az etika területén is szerepet kapnak.

A szervezeti kultúrát is megújítják

Érdekesség, hogy a Gartner szerint 2021-re az adatfőnök beosztásban lesz a leginkább kiegyenlített a nemek aránya az összes technológiai jellegű felsővezetői pozíció közül. Jelenleg a CDO-k 19 százaléka, az évi egymilliárd dollárnál magasabb bevételt jegyző cégeknél pedig 25 százaléka nő, szemben mondjuk a vezérigazgatók 13 százalékos arányával. Tízből három megkérdezett ráadásul 40 év alatti volt, ami szintén a CDO beosztás kiemelkedő diverzitására utal.

A felmérés másik érdekes része, hogy az adatfőnökök hogyan határozzák meg a szervezeteken belül felbukkanó kihívásokat. A változások keresztülvitelének legnagyobb akadályát a többség kulturális kérdésnek tartja. Ezen kívül problémát jelent annak a közös nyelvnek vagy szervezeti szabályozásnak a hiánya, amely javítana a meglévő adatok rossz olvashatóságán. Ez hatással van az adatok megosztására és áramlására is, illetve megnehezíti, hogy artikulálni lehessen az elemzések eredményét és üzleti hasznát.

A piackutató CDO-felméréséről legutóbb 2016 elején számoltunk be, akkori összeállításunk itt olvasható.

Közösség & HR

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.