Lényegében az RFID technológiában alkalmazott módszer másolva dolgoztak ki egy olyan Wi-Fi rendszert Seattle-ben a Washington Egyetemen, amely kerülőúton ugyan, de megoldaná az Internet of Things eszközök hálózatba kapcsolását.

Az egyik kritikus terület ugyanis az, hogy hogyan kommunikálnak az IoT eszközök a külvilággal, azaz hogyan kapcsolódnak az internethez. Kézenfekvő lenne erre a Wi-Fi szabványt alkalmazni, mert egyrészt abban van széleskörű tapasztalat, többé-kevésbé megoldott a biztonsága, ráadásul az egyik legelterjedtebb vezeték nélküli kommunikációs szabvány, melyet számtalan eszköz használ.

Csakhogy a Wi-Fi szabvány egyik rákfenéje, hogy magas az energiaigénye. Egy rögzített eszköz (termosztát, füstérzékelő stb.) esetében akár az elektromos hálózatról is táplálható egy eszköz, amely legfeljebb áramkimaradás esetén áll át akkus üzemmódra, de vannak helyek, ahol ez nem oldható meg.

Érkezett erre hivatalos megoldás is. A Wi-Fi Alliance a közelmúltban jelentette be a 802.11 ah szabvány kiterjesztett változatát, a Wi-Fi HaLow-t. Ez a szabvány rugalmassá tenné az adatátviteli igény és a fogyasztás közti balanszírozást, azaz a felhasználó/gyártó az igények függvényében dönthetne, melyik a fontosabb. Ugyanis minél nagyobb az átviteli teljesítmény, annál nagyobb a wifieszköz fogyasztása.

A Wi-Fi HaLow egyik gyenge pontja, hogy továbbra is szüksége van önálló energiaforrásra, azaz bizonyos helyeken, például a gyógyászatban meglehetősen korlátozottan alkalmazható.

Legyen passzív a Wi-Fi!

A Washington Egyetemen azt az ötletet alkalmazták, amit az RFID chipek leolvasásánál is használnak. A hagyományos Wi-Fi eszközök a digitális rész mellett, amely alacsony fogyasztású, tartalmaznak egy analóg rádiófrekvenciás egységet, amely viszont sokat fogyaszt. Ehelyett a felépítés helyett úgynevezett passzív Wi-Fi egységeket használnának, amely csak a digitális egységet és egy antennát tartalmazna. Az adatátvitelhez pedig a visszaverődés jelenségét használnák fel.

És ezért kell egy hálózatra kötött Wi-Fi eszköz is. A hálózatra között Acces Point kibocsát egy jelet, azt veszi a passzív Wi-Fi eszköz, majd módosítva visszaküldi egy átjátszónak (ez lehet akár az AP is), ahonnan felkerül a felhőbe. Az aktív eszköz által kibocsátott hullámokat a passzív eszköz arra használja fel, hogy az antennáján megváltoztatja terhelést, és egy módosított jelet sugároz, amely már informciókat tartalmaz. Egy passzív Wi-Fi eszköz energiaigénye a kutatók állítása szerint 10 ezerszer kisebb, mint egy átlagos hagyományos Wi-Fi eszközé.
 

A Stanford Egyetemen hasonló módszert találtak ki. A tavaly publikált BackFi (a backscatter és a Wi-Fi összevonásából) is a visszaverődés jelenségét használja. A küzdelem itt voltaképpen a sávszélesség miatt folyik. A BackFi maximálisan 5 Mbit/s-ra volt képes, amihez képest a Washington Egyetem kísérletei 11 Mbit/s-ig jutottak.

Van még megoldandó feladat bőven

Ezek egyelőre csak kísérletek, ha ígéretesek is. A sávszélesség az alkalmazások többségénél valószínűleg nem lesz szűk keresztmetszet, mivel az adatátviteli igény valóban minimális. Ugyanakkor a méret, a hatótávolság és a biztonság valószínűleg továbbra is komoly kihívást jelent majd.

A különböző elképzelések küzdelme még messze nem dőlt el. Továbbra is versenyben van a Bluetooth alacsony fogyasztású változata, a Bluetooth LE, de az is elképzelhető, hogy a Wi-Fi és a Bluetooth szabvány egyfajta házasítása kerül ki győztesen.