Okos otthonoktól az egészségügyig mindenhol komoly versenytársa lehet az alternatív megoldásoknak.

Tegnap jelentett be a Wi-Fi Alliance, hogy elkészült a netre csatlakoztatott eszközökhöz készített, alacsony fogyasztású kommunikációs szabványa, a Wi-Fi HaLow, amely a 802.11 ah szabvány kiegészítése. A közlemény egyelőre a specifikáció több fontos jellemzőjé jótékony homályban hagyta. A Wi-Fi HaLow amúgy csak 2018-ban válik hivatalossá, de már akár az idén is piacra kerülhetnek a szabványt megvalósító eszközök.

Az IoT egyik kulcsa a kommunikáció

Az Internet of Things megoldások, illetve az m2m (machine-to-machine) kommunikáció egyik gyenge pontja, hogy a fejlesztőknek kompromisszumokat kell kötniük a kommunikáció energiaigénye és hatótávolsága miatt. A Google például ezek miatt nyitotta meg kommunikációs protokollját, a Weave-et, amely egyfajta megoldást kínál erre a problémára. A protokoll használatával ugyanis kiiktatható a meglehetősen energiaigényes wifi-kapcsolat használata.

A Wi-Fi Alliance szabványa, amin két éve dolgoznak, azonban ennél mindenképpen univerzálisabb, ráadásul a szervezet szerint ipari környezetben is alkalmazhatók lesznek majd. A Wi-Fi HaLow szabványnak megfelelő eszközök 900 MHz-en kommunikál, de – és ez szintén fontos érv a szabvány mellett – a 2,4 és 5 GHz-es sávot is képesek lesznek használni, az IP-alapú csatlakozás támogatásában pedig nincs változás.

A szabványt abból a szempontból rugalmasra tervezték, hogy a kommunikáció sebességét az eszközgyártók módosíthatják a fogyasztás kárára: azaz ha nő a sebesség, nő az eszközök fogyasztása is. Ez azonban nagy segítséget ad ahhoz, hogy az eszközöket rugalmasan lehessen a különböző környezetek igényeihez igazítani. Az adatávitelnél azonban így is nagyon komoly kompromisszumokat kellett kötni, hiszen az itt lényegesen alacsonyabb (150 kbit/s és 16 Mbit/s közötti), mint a hagyományos Wi-Fi szabványoké, a 2013-ban bejelentett ac jelű szabvány például elméletileg 1300 Mbit/s sávszélességre is képes.

Segíthet az wifis ökoszisztéma

A szervezet szerint jelenleg mintegy 6,8 milliárd olyan eszköz működik a világban, amely használja valamelyik Wi-Fi szabványt. Ez mindenképpen biztos alapot ad arra, hogy az IoT területén a Wi-Fi HaLow jó eséllyel induljon, bár kétségtelenül vannak más, életképesnek tűnő kísérletek is, például az alacsony fogyasztású Bluetooth LE. A Bluetooth mellett szól például az, hogy a hordozható és hordható eszközök egyik legfontosabb kommunikációs szabványává vált, és már életképes ökoszisztáma alakult ki körülötte is. Mindenesetre néhány éve a szakértők többsége még arra tett, hogy a Wi-Fi és a Bluetooth valamilféle kombója lehet az üdvözítő.

A Wi-Fi Alliance nem véletlenül hangsúlyozza az új szabvány alkalmazási lehetőségeinek gazdagságát: az okosotthon eszközök, a kommunikációképes okosautók (connected car) vagy az egészségügy mellett alkalmas ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági vagy okos város rendszerekhez. Minden olyan területen például, ahol hosszú távon kell szenzorokból adatokat gyűjteni.

A chipgyártók egyelőre kicsit szkeptikusak az új szabvánnyal kapcsolatban, bár az is kétségtelen, hogy az IoT esetében jellemzően nincs szükség nagy sávszélességre, hiszen nem kell nagy mennyiségű adatokat továbbítani.

A Wi-Fi Alliance szerint két éven belül érkezhetnek az Wi-Fi HaLow szabványú eszközök. Ennek megfelelően már most elkezdték a felkészülést arra, hogy a korábbiaktól eltérő eszközöket és képesek legyenek minősíteni, ehhez új tagsági kategóriát is kialakítottak.

Cloud & big data

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.