Heti 200 ezer jegyeladást és 110 milliós forgalmat kezel a MÁV-Start új, egyelőre tesztüzemben működő jegyértékesítési rendszere.

A MÁV-Start vezérigazgató-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a fedélzeti eszközök több mint felét, a pénztári eszközök 20-25 százalékát kötötték már össze azzal az új vasúti jegyértékesítési rendszerrel, ami pillanatnyilag több mint 90 pénztári eszközt és 840 fedélzeti számítógépet jelent.

Feldmann Márton szerint a jelenlegi tesztüzemet követően a nyár folyamán terjesztik ki az egész országra a rendszert, ettől az értékesítés egységesítését és az egyes menetjegyek felhasználásának nyomon követhetőségét várják.

Növekszik az átláthatóság

Az új menetjegyek olyan vonalkódot is tartalmaznak, amelynek segítségével végig lehet követi a jegy útját. Az új fedélzeti készülékkel ellátott vonatokon a jegyért már bankkártyával is lehet fizetni, az új szoftverrel üzemelő pénztrákban pedig csökkent a jegykiadási idő, és lehetőség van elektronikus áfás számlák kiállítására. A jegyértékesítési rendszer a korábbinál gyorsabban és megbízhatóbban szolgáltathat információt az államnak vagy a MÁV-Start megrendelőinek az egyes vonatok kihasználtságáról és a társaság bevételéről.

Feldmann Márton az MTI-nek beszámolt róla, hogy a pécsi és a szegedi vasútállomásokon már az új informatikai jegyértékesítési rendszer üzemel. Április folyamán Debrecen is átáll az új rendszerre, Budapesten pedig csak az utolsó lépésben módosul a jegykiadás.

A projekt összes költsége 3,5 milliárd forint volt, aminek több mint a felét az informatikai eszközök - vagyis 1600 darab fedélzeti számítógép és körülbelül 500 pénztári eszköz - teszi ki. Ezeknek teljes értéke a szerverparkkal együtt 1,8 milliárd forint, míg a szoftverfejlesztés 1,7 milliárd forintba került. Az Európai Unió Kohéziós Alapja a hardvereszközök beszerzését támogatta, 1,5 milliárd forinttal, a fennmaradó 2 milliárd forintot a MÁV-Start önerőből finanszírozta.

Legutóbb januárban számoltunk be a MÁV egy érdekes tenderéről, melynek keretében a beruházó MÁV-Start 3100 darab ipari kivitelű tabletet vásárolt a mozdonyaira.

Cloud & big data

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.