Közel negyedével tudta növelni bevételeit a koreai elektronikai vállalat éves összevetésben. A sikert a félvezetők és a kijelzők biztosították be.
Hirdetés
 

Úgy tűnik, fölöslegesen aggódott a Samsung társvezetője, Jon Bu-Kün a tavaly ősszel Berlinben, az IFA-n adott interjújában a vállalat jövőjét illetően: a Samsung elképesztően jó évet zárt. Pedig olyan botrányok voltak mögötte az elmúlt másfél évben, melyek más cégeket rég a padlóra küldtek volna.

A 2016-os év a felrobbanó Galaxy Note 7-ekről szólt, ami egyes becslések szerint akár 17 milliárd dollárjába is kerülhetett a dél-koreai vállalatnak. A tavalyi év pedig a cégcsoportot irányító Li Jedzsong (Jay Y. Lee) letartóztatása, majd elítélése körül forgott. És hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, tavaly októberben a Samsung Electronics elnök-vezérigazgatója, Kwon Oh-hyun is bejelentette, hogy visszavonul, igaz, mandátuma csak idén márciusban jár le.

Mindezek ellenére már a tavalyi első negyedéves eredmények azt mutatták, hogy kirobbanó formában van a vállalat. A harmadik negyedév pedig egyenesen minden idők legjobb három hónapja volt. Az utolsó három hónap azonban ezt az eredményt is meg tudta fejelni.

A nyerő páros: félvezetők és kijelzők

A vállalat tejes bevétele 66 ezer milliárd won volt (kb. 62 milliárd dollár). 24 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában (53,3 ezermilliárd won, kb. 50 milliárd dollár). Sokkal látványosabban nőtt a nyereség: az előző év azonos időszak 9,2 ezermilliárd wonjához (8,6 milliárd dollár) képest 2017 utolsó három hónapját közel 15,2 ezermilliárd won (14,2 milliárd dollár) nyereséggel zárta a vállalat.

A Samsung elsősorban a komponensüzletnek tulajdonítja a jó eredményeket. A memória iránti kereslet tavaly nagyon jól jött a Samsungnak, a Gartner tavalyi évre vonatkozó adatai szerint át is vette a félvezetőpiac vezetését az Inteltől (igaz, a kutatócég szerint csak átmenetileg).

A Samsung egyébként azzal számol, hogy a DRAM és a NAND iránti kereslet is növekedni fog, idén a DRAM-okból 20, a NAND modulokból pedig 40 százalékkal kell többet szállítania. A Samsungot is segítő félvezetőpiaci boomot a Reuters többek között az egyre népszerűbb kriptovaluta-bányászat hardverigényére vezeti vissza. Mivel azonban egyre több országban szigorítják a kriptovaluták felhasználását, nehéz a jövőt megjósolni, akár gyorsan le is csenghet ez az őrület.

A negyedik negyedévi növekedés mindenesetre impozáns. A félvezetők értékesítéséből 21,1 ezermilliárd won (19,8 milliárd dollár) származott, ami éves összevetésben 42 százalékos növekedést jelet. A szegmens bevételeinek több mint négyötödét, 17,9 ezermilliár wont (16,8 milliárd dollár) a memóriák hozták – ez az eredmény 54 százalékkal magasabb a 2016 utolsó negyedévinél.

 
Samsung Electronics Revenue 2016-2017
Infogram


Szintén jól teljesített a kijelzőüzlet. Felgyorsultak az OLED-szállítások, ami elsősorban épp a Samsung legnagyobb mobilpiaci konkurensének, az Apple-nek köszönhető. Az üzletág összességében jól teljesített, bár az LCD-kijelzők jövedelmezősége lecsökkent – így a működési eredmény nem is változott érdemben éves összevetésben. A bevétel 51 százalékkal több volt, mint egy évvel korábban: 11,2 ezermilliárd won (10,5 milliárd dollár) szemben a 2016-os 7,4 ezermilliárd wonnal (6,9 milliárd dollár).

Mintha nem is lett volna Note 7...

Bár a mobilpiacon az utolsó három hónap az egyik legerősebb időszak az évben, a Samsung esetében ez tavaly nem volt igaz: a vállalat bevételeinek jelentős részét adó mobil üzlet a harmadik negyedévhez képest rosszabbul teljesített az év utolsó három hónapjában. Éves összevetésben azonban szép pozitívumot tud felmutatni: 10 százalékkal nőtt a bevétel, ám a működési eredmény még csökkent is kis mértékben.

A felemás eredmény elsősorban annak tudható be, hogy míg a csúcskészülékek, mindenekelőtt a Galaxy Note 8 jól debütáltak a piacon, a középkategórában nem szerepel olyan jól a vállalat. Ezzel együtt is nagyon fontos jel a mobil üzletág jó teljesítménye, mert most már egyértelműen látszik, hogy a vállalat képes volt kiheverni a Galaxy Note-ok előző verziójának óriási kudarcát.

Piaci hírek

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.