A vállalat rekord profittal zárta a legutóbbi negyedévet. Nagyon fogynak a memóriachipek, kapkodják a Galaxy Note 8-ast is.

A dél-koreai elektronikai óriás pénteken jelentette be, hogy az idei harmadik negyedévében minden idők legmagasabb működési nyereségét termelte. A július és szeptember között keresett 14,5 ezer milliárd won (12,8 milliárd dollár) majdnem háromszorosa a tavalyi harmadik negyedév 5,2 ezer milliárdos profitjának. Az összeg nem csak az idei második negyedév aktuális rekordot jelentő, 14,07 milliárdos nyereségét haladja meg, de stabilan felette van a harmadik negyedévre vonatkozó elemzői várakozásoknak is.

Az előzetes adatok szerint vállalat összes bevétele is közel 30 százalékkal magasabb a 2016-os harmadik negyedévinél (62 ezer milliárd won), bár hivatalos számokat csak a hónap végén, az igazgatótanács által is jóváhagyott pénzügyi jelentésben találunk majd. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a társaság nyereségessége új szintre emelkedett: a pénteki közlés alapján 23,4 százalékos profitrátával működtek az előző három hónapban, szemben a tavalyi 12,4 százalékkal.

Kedvező piaci helyzetben vannak

A Samsung Electronics kiemelkedő eredményét elsősorban a profit kétharmadát termelő memóriachipek eladásainak köszönheti, ami már az előző negyedévben is a társaság legjövedelmezőbb tevékenysége volt. A memóriapiac szereplői alapból is egyre növekvő kereslettel számolhatnak a cloud adatközpontok szaporodásával, amelyekbe ráadásul a felső kategóriába tartozó, drágább chipeket szállítják. Eközben pedig már komoly kapacitáshiány alakult a piacon, még tovább hajtva felfelé az árakat.

A kijelző panelek ezzel szemben kevésbé voltak nyereségesek, mint korábban, ezen a területen az LCD-k csökkenő árával és az OLED panelek amúgy sem túl magas haszonkulcsával kell megküzdenie a dél-koreaiaknak. A mobil eszközök üzlete viszont egyre erősödik, állítólag nagyon fogy a rossz emlékű Galaxy Note 7-et váltó, szeptember közepén bemutatott Galaxy Note 8. Ez nem csak anyagilag, de a márkapresztízs szempontjából is helyére billentheti a tavalyi fiaskó után megroppant mobil divíziót.

A Galaxy Note 8-as modellekre a Samsung hazai piacán is 850 ezer előrendelést adtak le, ami több mint duplája a Galaxy Note 7-esek előrendeléseinek. Így az sem megelpő, hogy a vállalat mobil üzletága 3-3,5 ezer milliárd won körüli profitról fog nemsokára beszámolni. Az októbertől decemberig tartó negyedévtől a lelkes elemzők újabb rekordokat remélnek: a dél-koreai szakértők már 70 ezer milliárd won forgalomról és 17 ezer milliárd won működési nyereségről értekeznek a negyedik negyedévre vonatkozóan.

Most érdemes átadni a kormányt

Ide tartozik, hogy a Samsung egy másik, szintén pénteki közleményben bejelentette a félvezetőgyártásért is felelős Device Solutions Business vezetőjének küszöbön álló távozását. A cég alelnöki és a Samsung Display vezérigazgatói tisztségét is betöltő Kwon Oh-hyun ennek alapján az igazgatótanácsba sem jelölteti magát újra, vagyis 2018 márciusában távozik a Samsung irányító testületéből.

Az alelnök ezt a kívülről-belülről feltámadt krízisekkel indolkolja, amelyek nyomán úgy látja, hogy a Samsungot új szellemiséggel és megfiatalított menedzsmenttel adhat megfelelő válaszokat a gyorsan változó IT-ipar aktuális kihívásaira. Kwon ebben a pillanatban a Samsung Electronics formális irányítója, miután a vállalatbirodalom örökösét és tulajdonképpeni vezetőjét, Jay Y. Lee-t ötéves börtönbüntetésre ítélték a dél-koreai államelnököt is elsöprő vesztegetési ügyben.

Piaci hírek

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.