A Samsung egyértelművé tette, hogy nem áll szándékában megvenni a kanadai céget.

A múlt hét egyik legizgalmasabb témája volt az a híresztelés, mely szerint a Samsung vezetősége a BlackBerry felvásárlásáról tárgyal. A hírt a Reuters dobta be, ami miatt a piac kifejezetten hevesen reagált, mivel a hírügynökség csak ritkán fog mellé az ehhez hasonló ügyekben. A kedélyeket gyorsan lehűtötte a két cég cáfoló nyilatkozata, tegnap pedig a Samsung tette tisztába a dolgokat.

Nem veszünk semmit, köszönjük!

A The Wall Street Journal arról számolt be, hogy a koreai cég társ-vezérigazgatója, J.K. Shin egyértelművé tette: nem áll szándékukban felvásárolni a kanadai vállalatot. „A lehetséges együttműködésekről szeretnénk tárgyalni a BlackBerryvel, és nincs tervbe véve a kanadai mobilgyártó felvásárlása” - oszlatta el a pletykákat a koreai vezető. A két cég eddig is aktív kommunikációt folytatott egymással, a mostani beszélgetések arra irányulnak, hogy a Samsung készülékek hogyan tudnák használni a BlackBerry technológiáit.

Shin azt is hozzátette, hogy a BB felvásárlása teljesen szembe menne a Samsung jelenlegi stratégiájával, már csak azért is, mert a koreaiaknak Knox néven megvan a saját, üzleti ügyfeleket célzó biztonsági megoldásuk. A múlt heti híresztelések szerint a Samsungot elsősorban a BlackBerry biztonsági platformja, illetve értékes szabadalmi portfóliója érdekelte, és ez megért volna számára akár 7,5 milliárd dollárt is.

A CEO reagált a szabadalmakkal kapcsolatos találgatásokra is, ami kiváló alkalmat adott arra, hogy kellően méltassa a Samsung saját portfólióját. A szakember kijelentette, hogy nem különösebben érdekeltek a BB szabadalmainak megszerzésébe, mivel maguk is bőségesen el vannak látva ilyen területen. A Samsung 2013 végéig 110 ezer szabadalmat jegyeztetett be világszerte, amiből 34 ezer az USA-ban történt.

Szabadalmi harcok

Önmagában persze a számok nem jelentenek sokat, hiszen a BlackBerry 44 ezres szabadalmi tárában biztosan van olyan, amire a Samsungnak nagy szüksége lenne. A koreai cég az elmúlt éveket aktív jogi, szabadalmi harcokkal múlatta, amiben az egyik legnagyobb ellenfél az Apple volt. 

Az elemzők és a piac véleménye jelenleg az, hogy a mostani állapotban a Samsungnak inkább szüksége lenne, lehetne a BlackBerryre, mint fordítva. A kanadai cég pénzügyi helyzete stabil, az üzleti szolgáltatás kínálata, biztonsági megoldásai továbbra is keresettek a piacon, de a készülékek terén sem (Passport, Classic) nyúltak nagyon mellé az utóbbi hónapokban. Ha valakinek haszna volt a két gyártó hírbe hozásában, az az lehetett, aki profitálni tudott a BB részvényeinek múlt heti, 25 százalékos emelkedéséből.

Mobilitás

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.