A Canonical a Continuum ötletéhez hasonló szoftvervariációval próbálkozik.

Az alternatív mobilos oprendszerek nehéz napokat, heteket élnek. A finn Sailfish OS, illetve a hozzá kapcsolódó Jolla táblagép kis híján csődbe sodorta a céget, a Firefox OS gyakorlatilag megszűnt létezni, a BlackBerry az Android felé fordult, végül pedig a Windows Mobile is évek óta a legrosszabb teljesítményét nyújtja. Ebben a nem túlságosan bíztató piaci környezetben egyedül a Canonical és az általa építgetett Ubuntu az, ami nem akarja feladni a terveit.

Univerzalitás Ubuntu módra

A korábbi sikertelen mobilos próbálkozások után most a táblagépet vették célba és egy olyan Ubuntu OS verzióval látták el, ami PC-s képességekkel ruházza fel a szoftvert. Az elképzelés több ponton hasonlít a Microsoft Continuumhoz: egy mobileszköz, illetve az azon futó operációs rendszer legyen alkalmas perifériákkal, nagyobb kijelzővel megtámogatott munkavégzésre úgy, hogy ahhoz semmiféle további hozzávalót ne kelljen igénybe venni.

Az Ubuntu esetében a Windowshoz hasonló változtatásokat kellett elvégezni, hogy ugyanaz a szoftver képes legyen az alkalmazásokat tablet és PC módban egyaránt, univerzális módon futtatni. Így ha egy Ubuntu OS-sel ellátott táblagéphez Bluetooth-os egeret és billentyűzetet csatlakoztatunk, akkor a táblagépen futó appok ablakos verzióra váltanak és máris kész az számítógépes környezet. Ugyanez a hatás érhető el akkor is, ha a táblagépet vezetékkel, vagy anélkül egy megjelenítőre kötnek.

Ha folytatni szeretnénk a párhuzamot a Microsofttal, akkor itt meg is lehetne állni, mivel az Ubuntu egyedül a szoftvert biztosítja, a gyakorlati megvalósításhoz pedig hardveres partnerre van szüksége. Ebben az esetben egy felénk teljesen ismeretlen spanyol gyártó, a BQ segített be a Canonicalnak egy 10,1 colos táblagéppel.

A beszámolók szerint meglepően igényes és könnyű Aquarius M10 nevű készülék 1280 × 800 képpont felbontású kijelzővel, 7280 (!) mAh-s akkumulátorral rendelkezik, a számítási kapacitásról pedig egy Mediatek chipset gondoskodik egy négymagos processzor, 2 GB RAM, illetve 16 GB belső tárhely kíséretében. A táblagép külső megjelenítőre való csatlakoztatását a microHDMI és USB Host portok biztosítják, így minden adott az Ubuntu OS átlényegülésére.

Nehéz szülések sorozata

A munkához kizárólag az Ubuntu saját alkalmazás kínálatát lehet használni, bár ezek közül a legtöbb máris kész a nagyképernyős módra. Az alapfeladatok, azaz böngészés, szövegszerkesztés, zenehallgatás, email lefedése megtörtént, a többi funkcióhoz a fejlesztők segítségét várják, amihez persze minden segítséget megadnak. Az M10 egyelőre nem vásárolható meg, az árazása sem ismert, a cég weboldalán azonban jelezhetjük, ha érdekel bennünket a projekt.

A Canonical egy kicsit más irányból próbálkozik, mint eddig. 2013-ban még közösségi finanszírozással keltették volna életre az Edge nevű Ubuntu mobilt, amihez rengeteg pénz összegyűlt ugyan, de mégsem lett elég. Tavalyra letettek a hardver házon belüli fejlesztéséről, és a Meizut hívták segítségül egy speciális, Ubuntu alapú készülék megalkotásához. A tablet projekt hasonló felfogásban fut: a BQ mellé minden olyan gyártó csatlakozhat, amelyik lát fantáziát az elképzelésben.

Konzumer tech

A Nagy Mesterséges Intelligencia Paradoxon

Azaz: hogyan akadályozza a probléma MI-vel történő megoldását maga a probléma?
 
A vállalati IT-rendszerek egyik legnagyobb kihívása ma már nem a hardver beszerzése vagy a szoftverek integrációja, hanem az üzemeltetés. A modern storage-megoldások válasza erre az automatizáció és a menedzsment egyszerűsítése.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.