Az Indiegogo oldalán indult Jolla projekt most már biztos, hogy nem fejeződik be.

Mindig lelkesítő és izgalmas, ha egy új gyártó próbál piacra lépni az okostelefon vagy tablet piacon, de a Jolla példája mutatja, hogy mennyire nehéz is mindez. A finn alapítású csapat 2013-ban, egy saját fejlesztésű mobillal próbálta megmutatni, hogy nem csak nagyban lehet ezt űzni, majd 2014-ben jött a Jolla táblagép Indiegogo kampánya, amit a nagyközönség óriási lelkesedéssel és sok pénzzel fogadott.

Szerény kezdés után erős visszaesés

A projektre több mint 21 ezren áldoztak pénzt, ami 2,5 millió dollár tőkét jelentett a vállalkozás számára. Az első hónapokban aránylag jól mentek a dolgok, de egy idő után kártyavárként kezdett összedőlni minden, ami egyben tökéletesen jellemzi, hogy milyen könnyen meg tud borulni egy fiatal, szűkös anyagi forrásokkal rendelkező cég.

A Jolla projekt 2015 elején még ígéretesen indult: megindult a gyártás, az első adagnyi (121 db) készüléket elpostázták a vásárlóknak. Már ekkor is akadtak problémák a beszállítói körrel, sőt, előfordult, hogy hibás alkatrészek miatt csúsztak a folyamatok. Amint elhárultak a problémák, újak álltak elő, mivel a gyártó partnernek kétszer is üzemet kellett váltania, ami újabb késéshez vezetett, ami pedig értelemszerűen megakasztotta a beszállítói kör kifizetésének folyamatát.

Jolla táblagép: csak a baj volt vele

Az újabb sokk akkor érte a Jolla gárdáját, amikor a beígért befektetői pénz nem érkezett meg, így a táblagép iránti küzdelem hirtelen a cég fennmaradásáért folytatott harccá alakult át. Amikor decemberben végre befutott a kívánt összeg, addigra a cég működésképtelenné vált, az alkalmazottak több mint felét el kellett bocsátani és egyértelművé vált, hogy a Jolla táblagép projektet képtelenek befejezni.

A szoftverben még bízhatnak

A tabletből összesen 540 darabot gyártottak le időközben, így ezeket kiszállítják, de többre már nincs pénz és lehetőség. Az Indiegogo kampány alatt beszedett pénzt mindenkinek visszafizetik, amire az első negyedév végéig, illetve az év hátralévő részéig fog sor kerülni. A Jolla blogján található információk alapján bizonyos kínai kereskedők kínálatában a mai napig megtalálható néhány táblagép, de ezek nem számítanak hivatalos eszközöknek, és nem is a saját fejlesztésű oprendszer, hanem Android fut rajtuk.

A Jolla egyetlen bevételi forrása a Sailfish OS maradt, amit jelenleg is igyekeznek minél több hardver partner számára (pl. Fairphone 2) licencelni. A szoftver továbbfejlesztése maradt a Jolla egyetlen esélye, amit hosszú távon csak akkor tudnak folytatni, ha meglesz hozzá a szükséges anyagi támogatás a hitelezők részéről.

Konzumer tech

A Nagy Mesterséges Intelligencia Paradoxon

Azaz: hogyan akadályozza a probléma MI-vel történő megoldását maga a probléma?
 
A vállalati IT-rendszerek egyik legnagyobb kihívása ma már nem a hardver beszerzése vagy a szoftverek integrációja, hanem az üzemeltetés. A modern storage-megoldások válasza erre az automatizáció és a menedzsment egyszerűsítése.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.