A MeeGo alapokon nyugvó készülék Európában kezd, 400 euróba kerül, és barátja lesz az Androidnak.
2013-ban eldőlhet, hogy az iOS, Android, Windows Phone és BlackBerry négyes mellé odafér-e egy újabb mobilos platform, vagy marad minden a régiben. Már csak azért is izgalmas lesz az év hátralévő része, mert a MeeGo utódjaként emlegetett, finnek által dédelgetett Sailfish OS-en kívül ősz környékén piacra kerülnek a Firefox OS-alapú olcsó mobilok, amelyeket elsősorban a fejlődő országok piacára szánnak, és akkor még ott van a Samsung és Intel közös gyermeke, a Tizen OS is.

Helló, MeeGo!  A korábban a Nokiánál, az N9-en dolgozó csapat által létrehozott, a MeeGo alapjaira épített Sailfish OS elkészült, és az is kiderült, hogy az azt elsőként futtató készülék neve a céghez hasonlóan Jolla lesz. Egyelőre annyit lehet tudni a mobilról, hogy valamikor az év vége felé kerül piacra elsőként néhány európai országban (pontos listát nem tudunk), ami később továbbiakkal bővül. A Jolla egy 4,5 colos kijelzővel rendelkező, dupla magos, közelebbről meg nem nevezett processzorral ellátott okostelefon, ami 16 GB belső tárhellyel rendelkezik, ami bővíthető microSD kártyával. A bizonyos piacokon az LTE-hálózatokat is támogató Jolla hátlapja eltávolítható, az akku cserélhető, sőt, az Other Half névre keresztelt hátsó rész a jövőben cserélhető is lesz. 


Jolla: lesz neki elég hely a piacon? (a kép nagyítható)

A Jolla weboldala szerint aki most előrendeli a telefont, az a megjelenéskor garantáltan 399 euróért jut majd hozzá (kb. 115 ezer forint), amibe persze nem tartoznak bele a szállítással kapcsolatos költségek, illetve az esetleges helyi adók. A gyártó információi szerint a Sailfish operációs rendszer támogatni fogja az Android alapú alkalmazások futtatását, de arról semmi hír egyelőre, hogy a felhasználók honnan és hogyan juthatnak majd hozzá az appokhoz.

Gesztusos  A Sailfish OS sokban emlékeztet a Nokia N9-es Harmattan felületre, de mivel a finnek nem rendelkeznek az ahhoz fűződő jogokkal, így egy teljesen új kezelőfelületet kellett tervezniük. A Sailfish a gyökereknek megfelelően gesztusvezérlésen alapszik, a képernyők között függőlegesen lehet scrollozni, a további opciókat pedig az oldalról, alulról történő lapozással, simítással lehet előcsalni. Az összes elem, a futó alkalmazások képernyője, a korábbi oldalakhoz való visszalépés erősen emlékeztet az Android és a BlackBerry rendszerekre, azokon belül is inkább az utóbbira, hiszen a Sailfish sem rendelkezik külön navigációs gombokkal, minden a kijelzőn alkalmazott mozdulatokkal (gesztusokkal) történik.



Az előrendelések három csomagban várják a vásárlókat, amelyek közül a legegyszerűbbe egy készülék tartozik. Ha 40 eurót ráteszünk az árra, akkor egy „limited edition”, vagyis valamiben különleges mobilt kaphatunk majd kézhez, megtoldva egy pólóval, illetve elsőbbséget évezhetünk a többi, mezei előrendelőhöz képest. Ha pedig 100 eurót is áldoznánk élvezetekre, akkor az előző pluszokon felül jár egy 100 eurós kedvezmény a telefon árából, illetve egy plusz Other Half hátlap.

A Jolla nagy erőkkel igyekszik toborozni a fejlesztőket, bár egyelőre csekély információval szolgálnak a részletekről, főleg, ami az Android kompatibilitást illeti. Hazánkból minden további nélkül működik az előrendelés, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a forgalmazás első körébe beletartozik-e majd Magyarország.

Finn startup támad az Androidra és az iOS-ra
Tényleg kell nekünk még egy okostelefonos rendszer?
Az indulás évében egy százalékot adnak a Firefox OS-nek 
 

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.