Egy több éve futó amerikai kezdeményezés megmutatta, hogy az elítéltekre nagyon jó hatással van az informatikai képzés. A programozói alaptudás önbecsülést ad, ami csökkenti a visszaesés esélyét.

Bár még csak pár éve tart és meglehetősen kis létszámmal folyik, a Brave Behind Bars eddigi eredményei nagyon pozitív képet mutatnak. A fogvatartottak informatikai készségének javítását célzó oktatási program a jelek szerint nagyban növeli a résztvevők önértékelését, önbizalmát, ami tudományos kutatások alapján áttételesen sokat tud segíteni abban, hogy a büntetésüket letöltők ne kerüljenek vissza a börtönökbe.

Nulláról a saját honlapig

Az MIT CSAIL és a Massachusetts Lowell Egyetem munkatársai 2021-ben indították útjára az első, 12 hetes kurzust, amely egy főiskolai akkreditációval rendelkező webdizájner képzés. A program első felében a hallgatók a webes munkához elengedhetelen alapismereteket, HTML-t, CSS-t és JavaScriptet tanulnak. Ezekkel felvértezve a kurzus második hat hetében pedig már záróprojektjükön, egy saját weboldal elkészítésén dolgoznak. (Nyitóképünkön ezekből az alkotásokból látható néhány.)

Az elsősorban online, Zoomon keresztül zajló órákat alkalmanként helyszíni segítség támogatta. A kezdetben csak néhány tucat női elítéltnek kiírt program az elmúlt években koedukáltá vált, és kis lépésekkel ugyan, de folyamatosan nő a projektbe bevont tanulók száma is.
 

Bemutató a Brave Behind Bars 2022-es kurzusáról 


A jelenleg öt amerikai büntetés-végrehajtási intézet és három felsőoktatási intézmény bevonásával folyó program legfontosabb eredményeiről egy nemrégiben kiadott tanulmányban [PDF] számoltak be Brave Behind Bars működtetői. Eszerint a kurzusok után elvégzett kvalitatív vizsgálatok elsöprően pozitív eredményeket mutattak. A webprogramozásba belekóstoló börtönlakók megnövekedett önbizalomról, motivációról számoltak be.

Mindezt úgy sikerült elérni, hogy a kurzus egyszerre folyt több, teljesen eltérő biztonsági besorolású intézményben, a diákok pedig a lehető legszélesebb változatosságot mutatták iskolázottság és származás szerint. Ennek ellenére a programozás mint tantárgy képes volt együttesen és pozitívan hatni a hallgatókra.

Közösség & HR

Kiberbiztonság – lassan kifutunk az időből

Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.
 
Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.