A Microsoft végre elárulta, hogy mivel helyettesítik a Nokia márkanevet.

A Microsoft lépésről-lépésre halad a Nokiától megvásárolt mobilos üzletág beolvasztásával, aminek egyik kardinális eleme (az alkalmazottak elbocsátásán kívül)  a márka elnevezése. A kezdeti bizonytalanságok után a redmondiak gyorsan leszögezték, hogy a Nokia márkanevet a szerződések szerint használhatják még jó ideig, ennek ellenére a vállalat azon van, hogy minél előbb egy saját nevet találjanak és használjanak.

Microsoft Lumia

Hivatalos közlemény ugyan nem került ki utóbbi időben erről a témáról, a MS azonban a The Verge újságíróinak megerősítette, hogy a Nokia nevet a jövőben a Microsoft Lumia váltja fel a mobilkészülékeken. Elsőként a cég francia részlege vezeti be az új elnevezést az általa kezelt közösségi csatornákon, weboldalakon, majd ezt követően a többi ország is elvégzi az átnevezést hasonló módon.

Azt továbbra sem lehet tudni, hogy a szoftvercég milyen formában használná a márkanevet, azaz a Microsoft és Lumia szavak együtt vagy külön szerepelnének a készülékeken és az egyéb felületeken. A legutóbb piacra dobott Lumia 735/830 modellek még a Nokia elnevezést viselték, de nagy az esély arra, hogy a következő Lumia modell már nélkülözni fogja a Nokia feliratot.

A Nokia él és virul

Ezzel együtt azt is fontos kiemelni, hogy a Nokia név nem szűnik meg, nem tűnik el, mivel a finn vállalat továbbra is folytatja tevékenységét, csak éppen abba a mobilok gyártása már nem tartozik bele. Helyette elsősorban a szoftverfejlesztések, azon belül is a navigációs megoldások állnak a középpontban: ilyen a HERE, amit a Nokia a Samsung Galaxy típusú készülékeire ingyen kínál.

A másik érdekes vonulat az androidos alkalmazások fejlesztése, aminek első jele a jelenleg teszt fázisban lévő Z Launcher. Az Android teljes kezelőfelületét megváltoztató és a felhasználó szokásaihoz igazodó launcher app azt mutatja, hogy a Nokia abban az operációs rendszerben lát lehetőséget, amit annak idején elvetett. A finnek természetesen a Windows Phone alkalmazásoktól sem távolodnak el, már csak azért sem, mert a már forgalomban lévő Nokia mobilok szoftveres támogatását is el kell látniuk.

Konzumer tech

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.