Az amerikai piackutató IDC jelentősen lefelé módosított idei, PC-eladásokra vonatkozó becslésén. A friss számok szerint a tavalyi viszonylagos stabilizálódás után most újra meredeken csökken a piac.

Hiába volt viszonylag pozitív az elmúlt esztendő a PC-gyártók szempontjából, idén újra vaskos mínuszokkal fog zsugorodni a piac. Legalábbis ezt állítja az IDC, ugyanis korábbi, mérsékelt recessziót előrevetítő jóslatát erőteljesen lefelé módosította.

Mindig van lejjebb

Az amerikai piackutató néhány hónapja még 3,3 százalékos éves visszaesést prognosztizált az eladott darabszámban, ami nem sokkal maradt volna el a tavalyi 2,2 százalékos csökkenési ütemtől. Márpedig a 2014-es eredmény gyakorlatilag átütő sikernek számított a korábbi évek, nem ritkán kétszámjegyű zuhanásával összehasonlítva (sőt egy másik piackutató, a Gartner szerint gyakorlatilag stagnálás volt). A szakértők most kicsit lehűtik a kedélyeket azzal, hogy 2015-re immár mégis komolyabb, 4,9 százalékos visszaesést látnak reálisnak.

Ironikus módon most az a legnagyobb gond a piacon, hogy a tavalyi év viszonylag szépre sikeredett. Ez több faktornak volt köszönhető, amelyek idén már nem, vagy csak korlátozottan érvényesülnek. 2014-ben többek között az tartotta magasabban az eladási számokat, hogy a nyugdíjba vonult Windows XP miatt sokan végre cserére szánták el magukat, de jól jött az üzleti szegmens elmúlt időszakban mutatott spórolása is, hiszen a vállalati géppark annyira előregedett, hogy sok helyen tavaly már tarthatatlanná vált a helyzet.

A PC-piac alakulása (millió db) | Create infographics

Ami az idei kilátásokat illeti, az első félévben nagyon borús a kép, hiszen a cégek többsége pénzügyi okokból hagyományosan inkább az utolsó negyedévben költ ilyen beruházásokra, azaz a tavaszra tervezett vásárlásokat már letudták tavaly, ha volt rá keret. Nagy reményeket fűznek a Windows 10 keresletélénkítő hatásához, ám a Microsoft új operációs rendszere csak majd valamikor ősszel érkezik, így maximum az év végi hajrában lehet majd ezzel a faktorral számolni.

Később jobb lesz

Akad azért pozitív eleme is az IDC friss előrejelzésének: az elkövetkező évek teljesítményét egy hajszálnyival jobbnak látják, mint korábban. Az idén 293 milliósra becsült piac öt év múlva is nagyjából ennyi eladott gépre lehet képes. Igaz ugyanakkor, hogy az általános árszint középtávú csökkenés miatt 2019-ben az összérték már csak 175 milliárdra rúghat, szemben az idénre várt 187 milliárddal.

Ha régiós bontásban vizsgáljuk a területet, akkor szinte két teljesen eltérő képet látunk. A fejlett országokban lassú, de folyamatos visszaesés várható, míg a gazdasági bizonytalanság miatt a jelenleg is súlyos mínuszokat elkönyvelő fejlődő régiók a későbbiekben kicsit erősödhetnek. Ez utóbbi biztosítja azt, hogy az eladott darabszám a közeljövőben nagyjából stabil marad.

Piaci hírek

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.