Az IDC és a Gartner is várakozásokon felüli eredményeket közöl a PC-piac negyedik negyedévéről. Bár a szegmens a legjobb esetben is stagnál, de az világos, hogy temetni még nagyon korai lenne.

Mindkét nagy IT-s piackutató cég előállt a napokban a személyi számítógépek piacának legfrissebb elemzésével. Az IDC és a Gartner is várakozásokon felüli eredményeket közölt a PC-k 2014-es utolsó negyedévi teljesítményéről. Bár éves szinten még ez is csak nagyjából stagnálásra volt elég (az is csak az optimistább Gartnernél), de temetni azért nem kell az utóbbi időben sokszor lesajnált termékkategóriát.

Jó évzárás

A Gartner adatai szerint 2014 utolsó negyedévében közel 84 millió darab számítógép talált gazdára, ami az előző év hasonló időszakéhoz képest enyhe, 1 százalékos emelkedésnek felel meg. Az egész tavalyi év tekintetében közel 316 millió PC-t értékesítettek, ami mindössze félmillióval maradt el a 2013-as eredménytől, így gyakorlatilag stagnáló állapotról beszélhetünk.

Az IDC-nél némileg másként alakultak az eredmények, de abban megegyeznek a kutatók, hogy a korábbinál vártnál jobban alakult az év végi hajrá. Az IDC 80,7 millió eladást regisztált az utolsó negyedévben, ez viszont 2,4 százalékkal gyengébb, mint az egy évvel ezelőtti teljesítmény. Náluk 2014-ben is folytatódott a piac eróziója: éves szinten 308,6 millió darabos eladásról számolnak be, ez pedig bő 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Nyerésben a nagyok

Ami a gyártókat illeti, itt nem sokat változott az élboly. A kínai Lenovo egyre magabiztosabban ül a trónon, miután másfél évvel ezelőtt letaszította onnan a HP-t. Az utóbbinál sincs ok panaszra, hiszen a körülbelül 9 százalékos éves növekedés bőven túlszárnyalta a világpiac teljesítményét. A dobogó harmadik fokán a Dell áll: az amerikai vállalat 10 százalékkal erősített tavaly. A nagyok között az egyedüli kakukktojás az Acer. Náluk mindkét piackutató 1,6 százalékos visszaesést mért.

A legérdekesebb viszont a Top 5 legutolsó pozíciója, hiszen az IDC-nél itt az Apple-t találjuk majd' 20 millió eladott géppel, míg a Gartnernél az Asus az ötödik a maga 22,8 millió darabos forgalmával. A komoly különbség oka a két kutatócég eltérő metodikájában keresendő. Például a különböző hibrid és kettő az egyben gépek miatt egyre nehezebb egyértelműen eldönteni, hogy mi számít PC-nek, és mit érdemesebb külön kezelve, például a táblagépeknél feltüntetni.

Az viszont mindkét helyen egyértelműen látszik, hogy az elmúlt időszakban a nagyok nagyot nyertek a kicsik kárára. Az egyéb kalapba sorolt kisebb szállítók az IDC-nél 15, a Gartnernél 12 százalékkal múlták alul a piaci átlagot, miközben a legjobb ötös többsége kétszámjegyű, vagy ahhoz közeli növekedésnek örülhetett.

Piaci hírek

Kamu webshopokat ajánlgat a ChatGPT

A csalók jó érzékkel igyekeznek kihasználni, hogy az emberek többsége nemcsak használja a generatív chatbotokat, de sokan közülük vakon meg is bíznak a kapott válaszokban.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.