A Sprint kiszáll a versenyből, mert a versenyhatóság nem adná áldását az egyesülésre, az Iliad ajánlata pedig egyelőre elfogadhatatlan a Deutsche Telekomnak.

Az elemzők már komoly felvásárlási versenyt vizionáltak, amikor a múlt héten a francia Iliad konkrét ajánlatot tett a régóta eladósorban lévő amerikai T-Mobile-ra. Agresszív árpolitikájával a francia piacot igencsak felforgató cégcsoport 15 milliárd dollár készpénzt kínált az amerikai vállalat 56,6 százalékáért, a fennmaradó részért pedig részvényekkel fizetne.

Változott a Sprint álláspontja

Tegnap a japán Softbank többségi tulajdonában lévő Sprint tegnap bejelentette, hogy kiszáll a licitálásból, és feladja az egyesülési terveket. Az első számú ok az, hogy az esetleges üzletre negatívan reagált az amerikai versenyjogi hatóság. Az amerikai mobilpiacon így is túlságosan kevés szereplő van, és félnek attól, hogy egy újabb szereplő eltűnése csökkentené a versenyt, és a fogyasztói árak emelkedését eredményezné.

Ettől azonban az Iliad nem érezheti magát nyeregben. A Deutsche Telekom ugyanis jelezte, hogy a franciák ajánlata egyelőre messze van az elvárásaiktól. A T-Mobile US az elmúlt bő másfél évben mintegy 4 millió vállalati ügyfelet szerzett magának. A DT-nél úgy gondolják, ez a ügyfélportfólió elég vonzóvá teszi a éget, hogy várjanak egy jobb ajánlatra. Ez a jobb ajánlatot tevő vásárló pesrsze akár az Iliad is lehet.

A döntésre a befektetők nem reagáltak pozitívan. A Sprint részvényei 16 százalékot, a T-Mobile US-éi pedig 8,5 százalékot zuhantak, de a bejelentés az anyavállalatok papírjait is megviselte, a Softbank 5, a DT pedig 4 százalékot esett.

Mivel régóta feltételezik, hogy az amerikai leányvállalat eladásából az európai pozícióit erősítené a német távközlési óriás – többek között a Magyar Telekom teljes megszerzései is felmerült –, a magyar távközlési cég papírjai is gyengültek a hírre.

Mobilitás

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.