A brit kormány összesen 4 millió fonttal támogatja a kezdő játékstúdiókat.

Nem egy cím bizonyította be eddig, hogy a játékipar jelentőségében, pénzügyi erejében jócskán felnőtt a hagyományos szórakoztatási területekhez. Elég csak a Tomb Raider, vagy a GTA sorozatokra gondolni, de a mobilon hódító Candy Crush és társai is óriási bevételeket hoznak a részvényeseknek, és végső soron a gazdaságnak.

Engedd játékokat fejleszteni!

Angliában olyan nagy jelentőséggel bír ez a piac, hogy a brit kormány az elkövetkező négy évben összesen 4 millió fonttal (nagyjából 1,6 milliárd forint) fogja támogatni a fejlesztőket. A program célja, hogy a játékstúdiók új generációjának nyújtsanak pénzügyi segítséget, amivel biztosított lehet a további fejlődésük, illetve az új termékek piacra dobása.

A „The Video Game Prototype Fund”, azaz Videójáték Prototípus Alap a Kulturális Minisztérium kezelésében első körben 25 ezer fontot juttat a játékfejlesztőknek, amivel a startupok kikerülhetnek a játékok tervezési fázisából és legalább prototípus szakaszba juttathatják el az ötletüket. Amennyiben ez megvan, akkor egyes vállalkozások egy újabb, 50 ezer fontos pénzügyi löketet kaphatnak, hogy befejezzék a munkát.

Monument Valley: a londoni székhelyű ustwo games az utóbbi idők legnagyobb sikerét aratta ezzel a mobilra fejlesztett, művészi gényességű, fejtörőkön alapuló játékkal

A brit kormány szerint erre azért van nagy szükség, mert a hazai játékfejlesztők eddig is óriási, nemzetközi sikereket értek el, és ezt a lendületet mindenképpen meg kell őrizni, illetve segíteni kell az új tehetségek kibontakozását. A program képviselői a Grand Theft Auto korábbi fejezeteit hozzák fel példaként, amelyek fejezeteit nagy részben a Rockstar North skóciai részlege készített el, vagy ott van a Tomb Raider, ami eredetileg a londoni székhelyű Eidos Interactive terméke.

A trendek alakulását egy szeptemberben megjelent tanulmány is alátámasztja, amiben az Egyesült Királyság a játékipar központjaként jelenik meg. A legfrissebb adatok szerint az országban 1908, játékok fejlesztésével foglalkozó vállalkozás működik, amivel párhuzamosan jelentős tudásközpontok is kialakultak. Egy másik felmérés szerint a brit játékipar naponta 4,5 milló font bevételt generál a gazdaságnak és ezek a stúdiók 19 ezer szakembert foglalkoztatnak közvetlenül.

Egyre több segítség érkezik

Nem ez az egyetlen nagyszabású, informatikához köthető projekt ez Egyesült Királyságban: még júliusban számoltunk be arról, hogy 1 millió diák kap micro PC-t, hogy megismerkedhessenek a számítástechnika és programozás alapjaival. A Raspberry Pi-hez hasonló Micro Bit október végétől ingyenesen jár minden 11-12 éves brit diáknak, akik az eszköz mellé megfelelő oktatásban is részesülni fognak.

Hazai vonatkozású és a témához kapcsolódó hír, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a Budapesten zajló ITU konferencián részletezte a kormány terveit az innovációs juttatásokkal kapcsolatban. Az elmúlt pár évben összesen 16 milliárd forintnyi támogatásra pályázhattak a cégek, a következő öt évre azonban ennek a nyolcszorosa, mintegy 130 milliárd forint jut a vállalkozások innovációs fejlesztésére, valamint további cél 2020-ra az állami szolgáltatások nagy részének elektronizálása.

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.