Március végével zárta első olyan negyedévét a kínai cég, amelyben a tavaly felvásárolt IBM-es szerverüzletág és a Motorola telefonjai is végig jelen voltak. Pénzből több is lett, de a profitnövekedésre várni kell.

Tavaly két hatalmas bevásárlással igyekezett a több lábon állás stratégiáját erősíteni a Lenovo. A kínai gigavállalat előbb a Google-től vette meg a Motorola Mobilityt, majd nem sokkal később az IBM x86-os szerverüzletágának átvételéről érkeztek a hírek. Mindkét akvizíció 2014 őszén zárult le hivatalosan, így onnantól kezdve szerepelnek az új részlegek eredményei a Lenovo könyveiben. A most nyilvánosságra hozott friss negyedéves jelentés számai ezért is voltak különösen érdekesek, hiszen ez volt az egyesüléseket követő első teljes periódus.

Pénz több van, profit nincs

A fentiek tükrében az nem is lehetett igazán kérdés, hogy nőni fog-e a vállalat forgalma a 2015-ös pénzügyi év március végével zárt utolsó negyedévében. A közzétett számok alapján a Lenovo éves szinten 21 százalékkal tudott több forgalmat felmutatni az év eleji időszakban. Ami a teljes évet illeti, természetesen céges rekord született. Az összesen 46,3 milliárd dollárt kitevő bevétel szintén nagyjából ötödével több, mint a 2014-es pénzügyi év teljesítménye.

A több kimenő számla mellett azonban a költségek is emelkedtek, nem is kevéssel. A vállalat működési kiadásai az utolsó negyedévben 63 százalékkal voltak nagyobbak, mint egy évvel ezelőtt. Ennek egyenes követketményeként a profit nemhogy nem tudta követni a forgalom bővülését, de nominálisan is kevesebb lett éves összevetésben. A most zárt negyedév 100 milliós nettó nyeresége 37 százalékkal gyengébb, mint a 2014-ben elért profit. Ugyanakkor ez nem különösebb tragédia, hiszen az akvizícióval együtt számos egyszeri tétel is érkezett a könyvelés kiadási oldalára. Nem véletlen, hogy piaci elemzők ennél is rosszabbra, bő 91 milliós nettó eredményre számítottak. A teljes év tekintetében, ha csak egy hajszállal is, de nőtt a profit. Bár érdekes módon az egyszázalékos éves erősödésnek megfelelő 829 milliós profitnál az elemzők előzetesen valamivel többet reméltek.

A telefonokkal Kínában, a szerverekkel Amerikában van gond

Ami a telefonos részleget illeti, a januártól márciusig tartó időszakban 18,7 millió Lenovo készüléket szállítottak le, amiből 7,8 milliót már a Motorola "vállalt". A Lenovo tájékoztatása szerint az átvett Motorola-részleg 4-6 negyedéven belül állhat majd profitábilis pályára. Ezt érdekes módon pont attól a kínai piactól várják, amely sok-sok évnyi dinamikus növekedés után épp most érte el a szaturációs állapotot. A Motorola termékvonalától nem is a nagy tömegben gyártott közép- és alacsony kategóriás szegmensben várnak eredeményeket, sokkal inkább a Kínában egyre jobban keresett csúcsgépek mezőnyében, azaz az új családtagoknak az Apple és a Samsung zászlóshajóival kell megküzdenie a világ legnagyobb okostelefonos piacán.

Az IBM-től átvett szerveres divízióval kapcsolatban a cég illetékesei annyit közöltek, hogy a terveknek megfelelő számokat hozott. A Lenovo igyekezett eloszlatni azokat a pletykákat is, miszerint az USA haditengerészete kiberbiztonsági okokból felhagyna az egykori IBM szerverek használatával. A kínai vállalat első számú embere ugyan teljesen nem cáfolta a probléma létét, de szerinte az ügy megoldható, és nem fogja befolyásolni a vállalat eredményességét.

Piaci hírek

A bűnözőket is nagyon érdekli, hogy kinek van kiberbiztosítása

Egy éve elején közölt kutatás szerint ma már utánanéznek a dolognak, és a biztosított szervezetektől az átlagosnál jóval magasabb váltságdíjakat próbálnak bevasalni.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.