Az IDC számai szerint töretlenül masírozik az okostelefon-piac. A vezető Samsung szenvedése mellett a néhány éve alakult Xiaomi dobogós helye érdemel figyelmet.

Várható volt már egy ideje, hogy a kínai Xiaomi kinő az ígéretes újonc szerepéből és valóban bele tud szólni a nagyok játékába. Az IDC 2014 harmadik negyedévére vonatkozó Mobile Phone Tracker felmérése szerint ez az idő eljött, ami alaposan összekuszálta az egyébként sem különösebben beállt erőviszonyokat.

Gyengül, de még mindig vezet a Samsung

Ebben a negyedévben is sikerült meghaladni az előző három hónap eredményeit, így egymás után második alkalommal nőtt 300 millió fölé a leszállított készülékek száma. A 327,6 millió mobil jelentős, 25,2 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest és közel 10 százalékos ugrást a második negyedévhez viszonyítva. 2013-ban a harmadik negyedév 261,7 millió leszállított okostelefont hozott, az idei év második negyedévében pedig 301,3 milliót produkáltak a cégek.

A nagy gyártók pénzügyi jelentései vegyes képet mutatnak az okostelefonok világpiacának állásáról, amiben egyelőre egyetlen stabil szereplő van, ez pedig az Apple. A piacot ennek ellenére továbbra is a Samsung vezeti még úgy is, hogy az összes irányból egyre nagyobb a konkurencia nyomása. Ez meg is látszik az eredményeken (78,1 kontra 85,1 millió készülék), amit elsősorban az idézett elő, hogy az eddig szárnyaló felső kategóriába belépett az Apple a nagy kijelzős iPhone 6-tal, és ugyanitt okoz problémát a Xiaomi is a kínai piacon.

 

Okostelefon-gyártók piaci részesedése, 2014/2013 Q3 | Create Infographics

Az Apple-nek bejött a „csináljunk phabletet annak ellenére, hogy mindig is elleneztük” svindli, így 6 millió darabbal több telefon talált gazdára ebben a három hónapban, mint tavaly. A siker összetevője viszont az IDC szerint az is, hogy a korábbi modellek (5s, 5c) továbbra is rendkívül keresettek, hiszen széria váltáskor az előző kiadások mindig olcsóbbak lesznek.

A ranglista következő helyezetteinek köszönhető, hogy a Samsung gyengélkedése ellenére is nőtt a leszállított okostelefonok száma. Az első számú „felelős” a Xiaomi, akinek olyasmi sikerült, ami eddig senkinek. A kínai és a környező piacokból megélve egyik évről a másikra úgy került be a top 5 közé, hogy rögtön a 3. helyen landolt a gyártó. Az előző év 5,6 milliója után idén 17,3 millióra tudta növelni a leszállított készülékek számát, amivel nem nagy előnnyel ugyan, de éppen becsúszott a Lenovo és az LG elé.

Xiaomi: a mobilpiac fenegyereke

A Xiaomi eredménye szédületes, főleg úgy, hogy csak Kína, és az azzal határos piacokon van jelen, ahol a jelek szerint sikeres az üzleti stratégia. A nagy elemzői kérdés most az, hogy mikor mozdul ki régiójából a gyártó és ha megteszi, akkor merre veszi az irányt. A legvalószínűbb az a forgatókönyv, hogy a Xiaomi addig nem halad nyugat felé, amíg még jobban meg nem erősödik és ki nem dolgozza, hogy a kizárólag online kereskedés meg tud-e élni a konzervatív európai és amerikai piacon.

Az első öt helyezett sűrűsödését a Lenovo és az LG fokozza, hiszen mindkét vállalat növelni tudta számait, de messze nem olyan mértékben, mint a Xiaomi. A Lenovo már aktívan jelen van Európában (egy ideje hazánkban is), így a Kínán kívüli eredménye is jelentősen, 9-ről 20 százalékra nőtt egy év alatt. Az LG is masszív, közel 5 milliós növekedést produkált egy év alatt, így a kicsit lassabban gyarapodó, vagy gyengülő nagyok teljesítményét könnyen ellensúlyozták a „kicsik”.

Konzumer tech

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.