A kudarcos Galaxy Note7 és a várakozáson alul teljesítő iPhone7 ellenére kezd megint magára találni az okostelefon-piac, ahol egyre nagyobb a kínai jelenlét.

Idei legjobb negyedévét zárhatta az okostelefon piac, annak ellenére, hogy a periódus vége felé már éreztette a hatását az iparág két nagy fiaskója is. A robbanó akkumulátoros Galaxy Note 7-et még a legádázabb versenytársai sem kívánhatták a Samsungnak, de az Apple rajongók szívét sem igazán dobogtatta meg az elődjénél, az igen népszerű iPhone6-nál sokkal többet nem tudó iPhone7.

Felfelé indultak

Összességében nem lehetett panasza a gyártóknak, hiszen az első félévi mélypont után a szeptemberrel zárult következő három hónapra szóló értékesítés éves összevetésben mintegy 6 százalékkal 375 millió darabra tudott bővülni. Ezzel az idei legnagyobb növekedési tempót érte el a piac. A Strategy Analytics elemzői szerint az utolsó negyedév még ezt a mértéket is meghaladhatja, a már említett fiaskók ellenére is, köszönhetően a nagyobb sikerű egyéb termékbevezetéseknek.

 

Okostelefon-piac 2016/Q3
Create your own infographics

 

A legnagyobb szállító, 75 millió darabbal ebben a negyedévben is a Samsung maradt. Igaz, eladásai 10 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. Ezzel az utóbbi két év legalacsonyabb növekedési rátáját tudta felmutatni. Piaci részesedése még így is meghaladta a 20 százalékot, ami viszont közel 4 százalékponttal volt kevesebb, mint egy éve. A Galaxy Note7 visszahívások nagyon nem tettek jót a márka imidzsének és nagy űrt hagytak prémium kínálatában. Ez jelentősen megtépázta a dél-koreai csoport mobiltelefon részlegének a jövedelmezőségét, ami hatalmasat, mintegy 96 százalékot esett.

A második helyen álló Apple-nél sem sokkal jobb a helyzet. Másfél százalékponttal esett globális részesedése, ami így éppenhogy meghaladja a 12 százalékot.

Robogó kínai vonat

Az ötösfogat többi szereplője mind a feltörekvő kínai gyártók közül került ki. Közülük a legnagyobb a Huawei, amely annyit javult, mint amennyit az Apple veszített, így részesedése már eléri a 9 százalékot. Összességében azonban a sencseni székhelyű társaság a tavalyi 62 százalékos éves növekedés után ebben az évben ennek már csak a felét tudja felmutatni. Ráadásul ott lihegnek a nyomában az otthoni versenytársak az Oppo és a Vivo, vagy az ugyancsak gyors tempóban feljövő LeEco.

A leglátványosabb ugrást - az európai piacon még jóval kevésbé ismert - Oppo produkálta: 140 százalékkal többet szállított, mint a tavalyi harmadik negyedévben. Az okostelefon piacon 2011. óta jelen lévő társaság az egy évvel korábbi 9 millió készülék után a most zárult negyedévben közel 22 milliót adott el, ezzel a piaci részesedése már megközelíti a 6 százalékot.

Az Oppo rendkívül népszerű Kínában, de már erőteljes nemzetközi terjeszkedésbe is fogott, főként az ázsiai térség más országaiban, Ausztráliában és Afrikában is. A 2009-ben alapított Vivo is nemrégiben kezdte meg nemzetközi karrierjét, és már be is került a globális ötösfogatba. Előző évi 3 százalékos részesedését mintegy 60 százalékkal megfejelve, most 5 százalékot mondhat magáénak népszerű androidos modelljeinek, a V3-nak és az X7-nek köszönhetően.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.