A hazai fejlesztésű Artris világhírű festmények kirakásával újítja meg a műfajt.

A játékok, különösen a mobilos játékok világában végtelenül nehéz újat kitalálni, nincs olyan műfaj, amit nem próbáltak volna ki a fejlesztők. Ott vannak azonban a klasszikusok, amelyek kombinálásával egy új, de mégis ismerős játékmenet alakítható ki. Ez lehetett az Artris fejlesztőinek stratégiája is, hiszen az játék a Tetris és a puzzle elemeit keveri össze és hoz ki belőle valami újat.

Művészi Tetris

Az iOS-re és Androidra (mobilra, tabletre egyaránt) is ingyenesen letölthető játék egy magyar csapat teljes mértékben saját tőkéből megvalósított alkalmazása. Az Artris lényege, hogy ismert, vagy kevésbé ismert festményeket kell kirakni a fentről lehulló elemekből, pontosan úgy, ahogy azt a Tetrisnél már megtanulhattuk. A kirakandó kép nem csak festmény lehet, hanem tájképek, állatok, növények, városok, világörökségi helyszínek, sőt, később lehetőség nyílik saját fotók felhasználására is.

Az Artris lényege és célja azonban mégis egyfajta kulturális misszió, hiszen játék közben Van Gogh, Cézanne, Renoir, Klimt, Toulouse-Lautrec és még sok más világhírű művész alkotásával találkozhatunk. A nemzetközi merítésen kívül a hazai felhozatal is jelentős: Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Vaszary János, Szinyei Merse Pál, Tihanyi Lajos Csernus Tibor, Szalay Lajos művei rakhatók ki, amelyek a KOGART, a Kovács Gábor magángyűjtemény és a TAT Galéria kollekciójából származnak.

A már nem élő művészek képei minden különösebb engedélyek beszerzése nélkül felhasználhatók a játékban. A kortárs darabok esetében a készítők az azokat kezelő galériákkal külön-külön megállapodtak, így ez ad alapot a festmények játékban történő megjelenésének. Az Artris többféle játékmóddal rendelkezik, sőt, az iOS verzió még multiplayer módot is tartalmaz, amiben barátainkkal, vagy akár ismeretlenekkel is összecsaphatunk.

Lehet benne üzlet is

A készítők a szórakoztatáson kívül fontos művészeti ismeretterjesztő funkciót is szánnak a játéknak, és arra is számítanak, hogy az Artris utat találhat az oktatásba is. Az app ingyenes, abban hirdetések semmilyen formában sem jelennek meg, de a csapat nyitott arra, hogy szponzorokkal együttműködve továbbfejlesszék az alkalmazást. A saját kép funkció, illetve a további nyelvek hozzáadása szintén a távlati tervekben szerepel.

Az Artris fejlesztője a Winperium Zrt, amelynek három alapító tulajdonosa együtt csiszolta össze a játékot. Az alapötlet Narancsik Ágotáé, aki kommunikációs tanácsadói és újságírói tapasztalattal a háta mögött olyan eszközök után kutatott, amelyek segítségével a kultúra közelebb vihető a digitális kor emberéhez. Varga Miklós a projekt megvalósítására és üzleti modelljére fókuszált, a harmadik tulajdonostárs, Udvarhelyi Zsolt pedig a fejlesztői csapatot vezette és a webes háttérről gondoskodott.

Az üzleti modell elsősorban az alkalmazáson belüli vásárlásokra épül, mivel az előrehaladást segítő plusz funkciók beváltására szolgáló zsetonokat a játékosok pénzért is megvásárolhatják. A másik bevételi lehetőség a szponzorok, illetve a hozzájuk kötődő képsorozatok szerepeltetése, ami a készítők ígérete szerint nem rontja a játékélményt.

Konzumer tech

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.