A Google Play megbízthatóságának javításához csavart egyet bug bounty programján a Google.

Újabb erősítést kapott a Google Play. Hibavadász, azaz bug bounty programot indít a Google az alkalmazásboltjába feltöltött bizonyos appokra. Ez nagy dolog, hiszen a állalat lényegében azért fizet, hogy valaki harmadik fél által fejlesztett alkalmazásokban találjon biztonsági rést. A dolog persze ennél kicsit bonyolultabb.

Szélmalomharc az appok biztonságáért

Bár a Google folyamatosan próbálja úgy alakítani alkalmazásáruházának védelmét, hogy az onnan letöltött appok biztonságosak legyenek, sokszor úgy tűnik szélmalomharcot vív. A helyzetet jól jellemzi, hogy mikor egy biztonsági cég alaposabban belenézett – konkrétan reverse engineering technikával visszafejtette, majd a kódot elemezte – 16 ezer népszerűbb alkalmazásba, kb. 15 százalékában (mintegy 2500 alkalmazás) találtak titkos vagy külső féltől származó kulcsokat. Bár ezek zöme biztonságos volt, találtak olyant is, amelyik például teljes jogosultságot biztosított Amazon Web Services instance-ok létrehozásához és törléséhez.

A mostani program valamennyit segíthet a helyzeten, és talán a külső appfejlesztőket is jobb, pontosabb, biztonságtudatosabb kódolásra serkenti. Már ha egyszer szélesebb körben is kiterjesztik. Egyelőre ugyanis csak néhány kiemelt alkalmazás esetében lehet hibákat vadászni. És azt sem akárhogyan.

Csak a fejlesztővel együtt ér

Először is a hibavadászok egyelőre csupán a Google által fejlesztett alkalmazásokban, valamint nyolc, harmadik fél által készített appban (Alibaba, Dropbox, Duolingo, Headspace, Line, Mail.ru, Snapchat, Tinder) kereshetik a sérülékenységeket. Másodszor: a Google appjait közvetlenül a Google-nek, de a külső alkalmazásokét első körben az azt fejlesztő cégnek kell jelenteni. Harmadszor: csak azokért a hibákért jár a jutalmazás, amelyet a fejlesztő már megoldott. Ha megtörtént a hibajavítás, akkor lehet feltölteni a sérülékenységről szóló jelentést a Google bug bounty platformjára, a HackerOne-ra.

Ezt a programot a Google teljesen külön kezeli attól, amelyben a weboldalak és operációs rendszerek hibáival kapcsolatban indított.

Minden más tekintetben egyébként a hibavadászatra hasonló szabályok vonatkoznak, mint az eredeti bug bountynál. Például csak a hibát először jelentőnek jár a jutalom, és csak a súlyos sérülékenységekért fizetnek, például amelyek távoli jogosulatlan kódfuttatást tesznek lehetővé. A program csak az Android 4.4 (KitKat) vagy újabb verzión futó változatokra terjed ki.

Minden befogadott (és javított) sérülékenység kereken 1000 dollárt ér meg a Google-nek. A terv egyébként az, hogy a programba további alkalmazásokat is bevonnak. Ugyanakkor a vállalat hangsúlyozza, hogy ez most egy kísérleti program, és bármikor leállíthatják, ha nem hoz megfelelő eredményeket.

Biztonság

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.