Három magyar cég került be a 155 uniós kkv-k közé, amelyek 50 ezer eurónyi támogatást kapnak innovatív ötleteik piacosításához.

A Horizont 2020 uniós fejlesztési keretprogramból 155 innovatív európai kkv, köztük három magyarországi jut első körben egyenként 50 ezer eurónyi (nagyjából 15 millió forintnyi ) vissza nem térintendő támogatáshoz a következő hónapokban.

Több ezren jelentkeztek

A kkv-kat 2020-ig támogató új program 3 milliárd euróból gazdálkodik. Célja, hogy segítse az innovatív kisvállalkozásokat abban, hogy az ötleteiket piacképes termékké tegyék. Az első szakasz nyertesei az  uniós forrásból finanszírozhatják az innovációs stratégiájukhoz kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmányt, továbbá részt vehetnek egy háromnapos üzletvezetési tréningen is.

A legagilisabbak a spanyol kkv-k voltak: 39 cég nyert támogatást, de jól szerepeltek a britek (26) és olaszok (20) is. Az első körben összesen 2666 cég pályázott. A nyertesek augusztusban kapják kézhez a hivatalos értesítést. Ezt követően teszi közzé a sikeresen pályázók névsorát a programot irányító Kkv-ügyi Végrehajtó Ügynökség (Executive Agency for Small and Medium-sized Enterprises – EASME).

A nagy érdeklődés az uniós szakembereket is meglepte. Máire Geoghegan-Quinn, a kutatásért, az innovációért és a tudományért felelős uniós biztos kijelentette: "Az új kkv-támogató eszköz iránti érdeklődés bíztató jel. Egyértelműen mutatja, hogy a szektorban tényleges igény van ilyen típusú támogatásra. Bízom benne, hogy a támogatott üzleti tervek jelentős része valós termékké és szolgáltatássá érik, növekedést és munkahelyeket teremtve."

Idén több mint hatszáz projektet támogatnak

Az úgynevezett "kkv-támogató eszköz (SME Instrument)" a Horizont 2020 keretprogram meghatározó eleme a kkv-k számára. Az első szakasz kereskedelmi célú innovációhoz kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmányokhoz nyújt támogatást, a második szakasz a demonstrációs projektekben segít. A beruházási szakaszra érett ötletekkel a kkv-k a harmadik szakaszban pályázhatnak üzletfejlesztési tanácsadásra és egyéb támogató szolgáltatásokra. A támogatható témaköröket a Horizont 2020 "Innováció a kis- és középvállalkozásoknál" című munkaprogramja tartalmazza.

A finanszírozásra előzetesen kiválasztott projektek száma | Create Infographics

A pályázatokat egész évben várják, értékelésükre évente négy alkalommal kerül sor. Most az első szakaszban 2014. június 18-áig benyújtott pályázatokat bírálták el. A következő határidő az első szakasz esetében 2014. szeptember 24., a második szakasznál pedig 2014. október 9. Idén mintegy 645, jövőre pedig 670 projekt részesül támogatásban.

A hétéves időszakban közel 80 milliárd euróval gazdálkodó Horizont 2020 minden idők legnagyobb uniós kutatási és innovációs programja. Ebben minden eddiginél több forrás, közel 9 milliárd euró jut közvetlenül a kkv-knak vissza nem térítendő támogatás formájában. Ez is jelzi, hogy egyre többen ismerik fel a kkv-k fontosságát. Mint arra Bitportnak adott interjújában a közelmúltban Bernd Becker, a EuroCloud Europe elnöke is felhívta a figyelmet, az európai kkv-kban hatalmas piaci potenciál van, a 21 millió európai vállalkozás 99,2 százaléka ugyanis ebbe a szegmensbe tartozik, ráadásul ennek a körnek a 92 százaléka 10 főnél kevesebbet foglalkoztató mikrovállalkozás.

Piaci hírek

Tudja, melyik cég gyártja a legtöbb ipari robotot?

Az Amazon szerint ők. A világ egyik legnagyobb online kereskedője folyamatai optimalizálására leginkább házon belüli fejlesztésekre támaszkodik.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.