A Qualcomm az Apple barátságtalan lépésére hivatkozva dobná le a kereskedelmi atombombát.

Nagyon felháborodhattak a mobilchipgyártónál, mivel nemrég bejelentették, hogy keresik az iPhone-import betiltásának lehetőségét az Egyesült Államokban. Az ok, ami felbőszítette a Qualcomm vezetőit, hogy az Apple visszautasította licencdíjaik megfizetését.

No license, no chips

A Tim Cook vezette vállalat azért döntött a licencdíjak további elutasítása mellett, mert úgy véli, hogy beszállítója piactorzítóan sokat kér el szabadalmai használatáért. Az ötlet nem mostanában pattant ez ki az almás vállalat vezetőinek fejéből: már januárban írtunk arról, milyen alkuba kényszerítette a Qualcomm az Apple-t.

Igaz, akkor még nem az árak, hanem a kizárólagosságra kötelezettség miatt szskadt el a cérna az Apple-nél. A Qualcom ugyanis a megállapodásukért cserébe kizárólagosságra kötelezte az Apple-t, azaza az alacsony licencköltségeket azzal kelllett viszonozni, hogy csak tőlük szerezhették be a szükséges chipeket. Ekkora volumen esetében ez már komolyan piactorzító tényező.

Sőt egyenesen monopol helyzetet hoz létre – állította az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (Federal Trade Commission, FTC), amely erre hivatkozva kedden jogi eljárást is kezdeményezett az Egyesült Államokban. Az FTC úgy véli, hogy a Qualcomm "no license, no chips" politikája nem csak az Apple esetében jelent monopol piaci környezet kialakítására utaló magatartást; az összes mobilpiaci szereplő számára komoly tehertétel.

Blöffölnek vagy véresen komoly?

Ez vezetett tehát oda, hogy az Apple először egymilliárd dolláros pert jelentett be, majd – arra hivatkozva, hogy a Qualcomm túl magas licencdíjakat kér – megtagadta a beszállítójának való fizetést. Ez ellen persze utóbbi azonnal élesen kikelt azt állítva, hogy az Apple nem tartja be korábbi megállapodásukat. A felháborodás érthető is, mivel a Tim Cookék döntése azonnal rányomta a bélyegét a Qualcomm következő negyedéves eredményeinek előrejelzésére. A bevételek és a nyereség is esni látszik az elmaradó Apple-fizetések miatt a júniusban záródó harmadik üzleti negyedévben.

Elejét veendő az Apple további makacskodásának a Qualcomm azzal fenyegette meg partnerét, hogy arra kéri a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságot (International Trade Commission, ITC), tiltsa meg az Apple számára az iPhone-ok USA-ba való behozatalát.

A licencvita vége egyelőre nem látszik, az viszont igen, hogy a két cég egyre magasabbra emeli a tétet ( a Trump által uralt Amerikában nem is olyan meglepő módon). Persze valójában kicsi a valószínűsége, hogy végül az iPhone-okat valóban kitiltják az Újvilágból, sokkal valószínűbb, hogy a Qualcomm csupán nyomásgyakorl akar gyakorolni partnerére. A legvalószínűbb, hogy a vitát előbb-utóbb tárgyalóasztal mellett rendezi a két vállalat.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.