Az ötödik generációs szélessávú mobil technológiát is tanulmányozhatják a Huawei ma meghirdetett kínai tanulmányútján.

A Huawei Technologies bővítette magyarországi egyetemistáknak szóló támogatási programját. A kínai cég 2011-ben döntött úgy, hogy alapít egy 30 millió forint összdíjazású 2015-ig szóló ösztöndíjprogramot, amelybe két hazai felsőoktatási intézményt vont be.

Az évi 2000 USA dollár értékű ösztöndíjat évente 15 hallgató kaphatja meg, akik közül tizet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, ötöt pedig a Corvinus Egyetem delegálhat.

A távol-keleti technológiai cég magyarországi leányvállalatának a vezetője bejelentette, hogy az idén növelik a támogatást, a korábban meghirdetett programon felül a Magyarországon távközléssel kapcsolatos egyetemi tanulmányokat folytatók közül tíz főt kínai tanulmányútra hívnak meg idén júliusban. A részvételre ezúttal az ország összes felsőoktatási intézményéből lehet pályázni hallgatóknak és doktoranduszoknak egyaránt. A nyertes hallgatók a Huawei kutatóközpontjában már a legújabb 4G-5G-s mobil fejlesztéseket tekinthetik meg. A program a cég globális kezdeményezése, amelybe eddig több mint 20 ország hallgatói kapcsolódtak be.

Az évi közel 40 milliárd dollár árbevételű kínai cég 2005-ben települt Magyarországra, ahol eleinte csak kereskedelmi tevékenységet folytatott. Azóta több nagy beruházás révén itt működteti Pécsett és Komáromban az európai gyártási, illetve Biatorbágyon az európai logisztikai központját.

Piaci hírek

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.