Bármilyen szempontból is foglalkoztunk a nemzetközi mobilpiaccal, az mindig biztos volt, hogy Kína óriási szerepet kapott a folyamatos fejlődésben. Többek között az Apple is a távol-keleti országnak köszönheti az idei jó eredményeket, nem beszélve a helyi gyártókról, akik a helyi és a nemzetközi piacra is óriási befolyással bírtak.
Fordult a kocka?
Mindezek miatt is meglepő az IDC jóslata, mely szerint az eddigi pörgés leállóban van, aminek elsősorban Kína az oka. Az elemző cég legfrissebb becslései szerint 2015-ben az okostelefonok globális piacának növekedése 10,4 százalékra esik vissza, aminek legnagyobb elszenvedője Kína, ahol ez az érték 1,2 százalékra esik vissza, azaz lényegében stagnálás várható.

Az okostelefon-piac várható földrajzi megoszlása 2015-2019 között (Fottás: IDC)
2014-ben az ország közel 20 százalékos növekedést produkált, amiből kiderülhet, hogy mennyire drámai visszaeséséről van szó. Ez nem jelenti azt, hogy Kína vesztene jelentőségéből: tavaly a világon értékesített összes okostelefon 32,3 százaléka ide köthető, ez a szám viszont az IDC szerint 2019-re 23,1%-ra fog mérséklődni. Ennek ellenére a kutatók biztosak benne, hogy az elkövetkező négy évben Kína továbbra is uralja majd ezt a piacot, de egyre erősödő szereplőként Indiával is számolni kell.
India az új reménység
Az IDC szakemberei úgy látják, hogy Kína idén érte el azt a telítettségi szintet, ami után a gyártók már nem a hazai, hanem a külföldi piacokra koncentrálnak. És mivel az export jelentős része Vietnámba, illetve Indiába irányul, ezért ezekben a régiókban számíthatunk a piac erősödésére. Az elemzők szerint tehát 2015-ben 10,4 százalékkal (az eredeti jóslat 11,3% volt) gyarapszik az okostelefon-piac, ami 1,44 milliárd leszállított készüléket jelent ebben az évben.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?