Bár nagyon küzd, a Firefox nem tudta visszavenni a tavaly ősszel elvesztett első helyet a böngészők hazai népszerűségi listáján. A hazai piac továbbra is teljesen más képet mutat, mint a globális vagy éppen az európai átlag.
Hirdetés
 

Láthatóan nem akar belenyugodni a második helybe a Firefox, amely Magyarországon hosszú évekig a népszerűségi lista élén állt. A StatCounter adatai szerint az utóbbi félév első felében lassan a nyakára mászott a Google böngészőjének, ám a Chrome tavasszal ismét beerősített és immár viszonylag stabilan áll az élen.

Magyar vagyok, nem exploreres

A hazai internetezési szokások - a Chrome elsőségét leszámítva - markánsan eltérnek akár kontinensünk, akár a világátlag adataival hasonlítjuk össze a piaci tortát. Itthon a Microsoft browsere hagyományosan sokkal gyengébben teljesít, mint globálisan. Az Explorer jelenleg Európában az internetes lekérések bő 17 százalékát, világszinten pedig több mint ötödét adja. Ehhez képest nálunk 6,6 százalékon áll, amivel már a harmadik helyet is elvesztette.

A helyzet fordítottan igaz a Mozilla Foundation böngészőjére. A Firefoxot egyébként Európa-szerte is kedvelik, hiszen ebben a régióban még 25 százalék felett szerepel, miközben globálisan csak bő 18 százalék jut a rókás böngészőnek. 

Create Infographics

A más metodikával dolgozó Gemius adatsora nagyjából megegyezik a StatCounter által kirajzolt trenddel. Némi időbeli eltolódás mellett annyi eltérést lehet felfedezni, hogy az Internet Explorer lényegesen jobban szerepel. Itt az első két versenyző "csak" háromszor, három és félszer annyit teljesít, mint a Microsoft keresője.

Közösség & HR

Indiai tehenek állnak az egyik legnagyobb szabású MI-program mögött

Az indiai Gudzsarátban zajlik a mesterséges intelligencia által vezérelt tejgazdálkodás eddigi legambiciózusabb alkalmazása, ami új szintre emelné a hatékonyságot világ legnagyobb tejtermelő országában.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.