Az Apple két olyan céget is felvásárolt, amely az MI területén tevékenykedik.
Hirdetés
 

Bár a magyar felhasználók egyelőre nem sokat profitálnak belőle, a mobilgyártók egyre közelebb kerülnek a valóban okos készülékek megalkotásához. A Google Asszisztens, vagy annak Now On Tap funkciója a szokásainkhoz, életünkhöz igazodva lát el bennünket infókkal, de a Siri, vagy a Cortana már egy névvel, illetve hanggal ellátva alkotja meg a virtuális segítséget.

Lett egy percepciójuk

A mobilokra tervezett, mesterséges intelligencián alapuló funkciók aktívan foglalkoztatják a kutatókat, aminek egyértelmű jele az Apple legutóbbi felvásárlási aktivitása is. A Bloomberg úgy tudja, hogy a vállalat megszerezte a Perceptio nevű startupot, mely tényt egyébként a cég nem kommentált. Az üzlet körülményei mellett azt sem tudjuk, hogy pontosan mire lesz jó ez a technológia az Apple-nek, de az beszédes, hogy a cég fejlett, mesterséges intelligencián (MI) alapuló, mobilokra specializált rendszereket fejleszt.

A startup két alapítója (Nicolas Pinto és Zak Stone) korábban mély tanuláson alapuló, képfelismerő algoritmusokon dolgozott, így a Perceptio profilja is valami hasonló. Hogy ez pontosan mi, azt egyelőre csak találgatni lehet, de az biztos, hogy köze van a képalkotáshoz, a machine learninghez és ahhoz, hogy a módszer anélkül működik a felhasználók eszközein, hogy hozzáférne a kényes adatokhoz. Ez különösen passzol az Apple hitvallásához, amelynek vezérelve, hogy soha, semmilyen körülmények között sem gyűjtenek érzékeny, személyes információkat a felhasználókról.

Rajta vannak a témán

Az Apple nagy lépésekkel szeretne haladni ezen a területen, ezt támasztja alá a VocallQ felvásárlása is. A brit vállalkozás a Perceptiohoz hasonló tevékenységet folyat, az MI erejét azonban itt nem a képekhez, hanem a hangfelismeréshez használják.

A brit startup a természetes nyelvek feldolgozásával, valamint annak gépi tanulási problémáival foglalkozik, vagyis azzal, hogy a számítógép jobban és pontosabban megértse a természetes nyelveket, és ennek nyomán a reakciói is egyre természetesebbek és pontosabbak legyenek. Ebből egyenesen következik (következhet), hogy a cég a Siri képességeit szeretné még magasabb szintre emelni.

Az iparágon belül az összes nagy technológiai céget foglalkoztatja az MI, deep, machine learning témaköre, illetve az, hogy mit lehet ebből kihozni. Éppen egy éve adtunk hírt arról, hogy a Qualcomm egy kísérleti, mesterséges intelligencián alapuló alkalmazáson dolgozik. Az ötlet szerint a jövő mobiljai képesek lesznek értelmezni, hogy a kamera miről készít fotót, de az arcok felismerése, azonosítása sem okozhat különösebb problémát. Az Amazon házon belüli fejlesztésekkel próbálja hasznosítani a gépi tanulás vívmányait. Ennek az lesz a feladata, hogy mindig a friss, és releváns értékelések kerüljenek a vásárló elé, amivel sokkal hatékonyabb lehet a megrendelés folyamata.

Konzumer tech

25 évre ítélték Sam Bankman-Friedet. Változott valami?

Csütörtökön megszületett az ítélet az FTX volt vezérigazgatójának ügyében: 57 éves korában szabadulhat.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.