Az első PC-s antivírus szoftver botrányhős névadója ismét kiberbiztonsági céget vezet, amit a chipgyártó szerint legfeljebb Johnnak nevezhet el, McAfee-nek semmiképpen.

Manhattanben tárgyalják a John McAfee kontra Intel keresetet, amelyet a klasszikus biztonsági szoftvercég névadója indított a chipgyártó óriásvállalattal szemben. McAfee a saját családnevét újabb vállalkozásainak elnevezésében is meg akarja jeleníteni, az Intel – vagyis a korábbi McAfee szoftverek és márkanév tulajdonosa – szerint azonban nincs joga hozzá, hogy John McAfee Global Technologies-ra keresztelje a MGT Capital Investments nevű társaságot, amelynek jelenleg ő az ügyvezetője. Az MGT nem meglepő módon kiberbiztonsági területen mozog, ami érthető módon ki is verte az Intelnél a biztosítékot.

Egyszer már eladta a McAfee-t

Az 1987-ben alapított McAfee-t, amelyet a legtöbben a világ legelső, kereskedelmi forgalomba került antivírus szoftveréről ismernek, az Intel hat évvel ezelőtt vásárolta fel 7,68 milliárd dollárért. Ezzel jelentőssen megerősítette saját kiberbiztonsági üzletágát, és azt tervezte, hogy a biztonsági technológiákat közvetlenül hardvertermékeibe integrálva piacosítja. A kezdeti integrációs terveket a vállalat a mai napig nem valósította meg teljes egészében. A biztonsági részleg 2014 óta Intel Security néven működik, ettől függetlenül a szoftvertermékek közül azóta sem vezette ki a McAfee márkanevet.

Hogy erre a jövőben sor kerül-e, már nem feltétlenül az Intelen múlik, mivel a hírek szerint a chipgyártó eladná az Intel Security-t, hogy csökkentse függőségét a folyamatosan zsugorodó és egyre alacsonyabb haszonkulcsokkal működő PC-piactól. A TPG kockázatitőke-befektető állítólag 3 milliárd dollárra értékeli a McAfee-t, bár az Intel több érdeklődővel is tárgyalásokat folytat a biztonsági üzletág részben vagy egészben történő értékesítéséről. Biztosnak egyelőre csak az látszik, hogy a társaság a felét sem biztos, hogy viszontlátja a 2010-es 7,7 milliárd dollárjának.

Második nekifutás

John McAfee a keresetben beszámolt róla, hogy az Intel levélben figyelmeztette: megsérti a cég a márkához fűződő jogait, ha új cégét is saját magáról nevezi el. Érdekesség, hogy John McAfee korábbi botrányai a felmérések szerint már eddig is sokat ártottak az Intel által tulajdonolt márkanévnek, mivel egyáltalán nem közismert dolog, hogy az alapító névadó már két évtizede nincs kapcsolatban magával a vállalattal. A mostani perben azzal próbál érvelni, hogy saját családnevének használatára vonatkozóan soha nem kötött senkivel megállapodást, és az Intellel szemben sem vállalt semmilyen versenytilalmi kötelezettséget.
 


A most 70 éves McAfee, aki időközben önjelölt törvényenkívüli és amerikai elnökjelölt-aspiráns is volt már, az MGT-vel külső tőkebevonásra támaszkodva biztonsági technológiákat vásárol fel, hogy az új kihívásoknak megfelelő védelmi megoldásokat fejlesszen a mobilok és más, személyi számítástechnikai eszközök felhasználói számára. A cég honlapja szerint ilyen lehet a D-Vasive kémprogram-elhárító alkalmazása és Demonsaw nevű, anonim és biztonságos fájlmegosztó platform.

Piaci hírek

Microsoft: közelednek a választások, az oroszok is beindultak Amerikában

A szoftvercég szerint a külföldi befolyásolási kísérletek egyelőre lassabban bontakoznak ki, mint az előző két elnökválasztás idején, de az Ukrajnának nyújtott támogatás aláásása már javában zajlik.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.