Egy kanadai cég érdekes koncepcióval igyekszik megreformálni a több sebből vérző jelszavas azonosítási folyamatot. A karkötőként hordható Nymi a szívből érkező egyedi impulzusokat használja identifikálásra.
Hirdetés
 

Hiába mondták el, irták le már sokan és sokszor, hogy ne az 123456 kódsorral védjük személyes adatainkat, felhasználói fiókunkat, az emberek többsége lusta. Maximum az előbb említettnél egy fokozattal bonyolultabb jelszót használ, azt is keresztül-kasul minden fórumon és platformon. Nem véletlen, hogy sokan dolgoznak azon, mivel lehetne ezt egyszerűen és a lehető legbiztonságosabban kiváltani. Szinte mindenhol valamiféle biometrikus megoldást látni, legyen szó hangalapú azonosításról, vagy éppen telefonba épített retinaszkennerről. A kanadai Bionym egy ideje előrendelhető státuszban lévő terméke annyiban érdemel külön figyelmet, hogy átfogó megoldást kíván nyújtani, ráadásul szó szerint szívből jövő technológiával.

Listen to your heart

A torontói Bionym a napokban kapott 14 milliós befektetői tőkét céljai megvalósításához, amelyek között első helyen szerepel a digitális azonosítás módszerének megreformálása. Ennek eszköze lenne a Nymi elnevezésű karkötő, amely a felhasználót a szívből érkező elektromos jelzésekből ismeri fel. Ezek az impulzusok az ujjlenyomathoz vagy a retinához hasonlóan teljesen egyediek, azaz tökéletesen alkalmasak jogosultságkezelésre.

Az előrendelésben közel 9000 eladott darabnál járó eszközt eredetileg év közepére ígérték, de láthatóan van némi csúszás a piacra dobásban. Bluetoothos kapcsolattal a karperec nem csak mondjuk a laptopot vagy az okostelefont képes használható állapotba hozni, de elméletileg az érintésmentes fizetéstől az intelligens házban lévő eszközök aktiválásán át egészen az autó kinyitásáig számtalan dologra alkalmas lehet. 

A karkötőbe épített mozgásérzékelők segítségével arra is lehetőség adódik, hogy bizonyos mozdulatsorokkal távoli parancsokat adjunk környezetünk digitális eszközeinek. Sőt, a fejlesztők szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a talán nem túl távoli jövőben a karkötőnk is elég legyen a reptéri ellenőrzőkapukon történő áthaladáshoz. Információk szerint erről és sok egyéb felhasználási módról is folynak tárgyalások légi társaságokkal, hotelekkel, autógyártókkal, kormányzati szervekkel.

Biztosan ezt akarja?

Azt a fejlesztők is elismerték, hogy nem lehet kizárni az eszköz meghekkelését, ám szerintük ennek kockázata lényegesen kisebb, mint más megoldásoknál, különösen a gyenge jelszóhasználattal összehasonlítva. Az Nymi egyébként a felhasználó igényei szerint lehet átfogó, vagy éppen dedikált azonosítási eszköz, hiszen minden egyes felhasználási formát előbb engedélyezni kell. Tehát rátehetjük az otthoni számítógépet és a fűtési rendszert, de az óvatosabb duhajok kihagyhatják az autó indításának karkötőről történő opcióját.

Biztonság

Végre pénzt is látna a nagy MI-fejlesztőkből a most 25 éves Wikipédia

Miután a modellek betanításának és az MI-chatbotok működtetésének is az alapja az online enciklopédia lerablása, a Wikimédia Alapítvány olyan új megállapodásokat jelentett be, amelyeken keresztül a Microsoft, a Google, a Meta és a többiek is áldozhatnak néhány dollárt a Wikipédia fennmaradására.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.