A Priv iránt érdeklődők már elő is jegyezhetik maguknak a különleges készüléket.

Csak lassan, lépésről-lépésre kapunk információkat az év egyik legjobban várt mobiljáról, a BlackBerry Privről. A kanadai gyártó mindössze pár héttel ezelőtt ismerte el egyáltalán, hogy valóban lesz androidos készülékük, méghozzá nem is akármilyen, hiszen azt csúcskategóriában szánják. Valószínűleg közeledünk a hivatalos megjelenés felé, mert egyre több kézzelfogható infó kerül napvilágra a mobillal kapcsolatban.

Végre mozgásban a Priv

A sok nem hivatalos felvétel után megjelent végre az első, valóban a BlackBerry által gyártott spot, amiben működés közben tekinthető meg, hogy miként passzol össze az Android, és a BB. A felvétel során jól kivehető, hogy a BlackBerry Hub is szerves része lesz a telefonnak, ahogy a touchpaddal kombinált, full QWERTY fizikai billentyűzet is épp úgy fog működni, mint a klasszikus BlackBerry készülékek esetében.

Pár nappal korábban a gyártó egy előregisztrálói oldalt is elindított, ahol az érdeklődők jelezhetik vásárlási szándékukat. Az itt és a korábban kiszivárgott specifikációk alapján már annyit tudunk, hogy a mobil egy 5,4 colos, hajlított szélű, QHD felbontású kijelzővel, Snapdragon 808 CoC-val (3 GB RAM, 32 GB tárhely), 18 megapixeles, Schneider-Kreuznach optikájú kamerával, illetve egy 3410 mAh-s akkuval rendelkezik.

Fő a biztonság

A hangsúly annak ellenére sem a hardveren van, hogy jelenleg egyetlen olyan, Androiddal ellátott mobil sincs a piacon, ami teljes értékű fizikai billentyűzetet és az érintőképernyőt kombinálná. A BlackBerry Priv az adatvédelemről, a biztonságról fog elsősorban szólni, ami érthető, hiszen a gyártó stratégiája évek óta ezekre a megoldásokra alapszik. A Priv tehát megtartja a megszokott BB-s szoftvereket, amivel párhuzamosan olyan biztonsági szintet hoz, ami a többi androidos mobilnál egyáltalán nem jellemző.

A védelmi megoldások között ott lesz a BB OS 10-ben már bemutatkozott, kép alapú azonosítási megoldás, ami sokkal nagyobb védelmet nyújt az általánosan használt metódusoknál. De ezen kívül egy sor, a BlackBery által támogatott, a Play Store-ben elérhető, harmadik fél által gyártott alkalmazás segíti majd a felhasználókat abban, hogy még biztonságosabban mobilozhassanak.

Egyre többet tudunk a készülékről, egyedül az ár az, amivel kapcsolatban csak találgatások jelentek meg. Egyes források közel 900 dolláros, ajánlott végfelhasználói árról beszélnek, de akad olyan is, aki 630 dollárra tippeli a végső vételárat. Ezzel még adós tehát a BlackBerry, így ennek bejelentése november 1-jén, a hivatalos forgalmazás első napján várható.

Konzumer tech

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.