Amikor egy-egy új technológiáról olvasunk, eleinte nehéz elképzelni hogyan és miként tudja majd az adott megoldás beépülni a mindennapjainkba. Íme néhány példa, hogy válik élménnyé egy hirdetés a kiterjesztett valóság használatával.

Az elmúlt napokban, hetekben több szép példáját is láttuk annak, hogyan lehet egy technológiai újítást a mindennapok gyakorlatába ágyazni. Az alábbi videók mindegyike hirdetés, ami egy nehéz műfaj, hiszen az emberek olyan sokat és sokféle helyről kapnak ebből, hogy legjobb esetben is maximum az érdektelen semlegesség állapotából indulhat ki a reklámozó. A kiterjesztett valóság ötletes bevonásával például még a metró- vagy buszmegálló fásult közönségét is fel lehet lelkesíteni.

A filmvászonról a valóságba

Az angol augmented reality (AR) gyűjtőfogalom lényege a valóság kiterjesztése, melyre korábban inkább csak sci-fi mozikban láthattunk példát. Az AR segítségével a világban szétnézve, tereptárgyakat, épületeket, embereket látunk, amihez azonban pluszinformációkat kaphat a szemlélődő. Ezt megtehetjük már akár egy szemüvegen, akár egy táblagépen keresztül, de mint az alábbi videókon látható, egy köztéri reklámfelületet is alaposan meg lehet bolondítani.

A svéd metróban elhelyezett szépségápolási kampányban szigorúan véve nem is teljesen AR-es megoldás, hiszen mindössze annyi történt, hogy a szerelvény érkezését szenzorokkal érzékelő hirdetőtábla pontosan megfelelő időben játssza be azt a jelenetet, amikor a modell haját összeborzolja a széllöket. A hatás így is meggyőző.

Sokkal összetettebb a Pepsi londoni megoldása. Itt egy buszmegállóban szereltek fel egy olyan, kamerával ellátott oldalfalat, amelyre különböző vicces történéseket "montíroznak" valós időben. Személyes kedvencünk a föld alól megjelenő óriás csáp, amely magához ránt egy szerencsétlen járókelőt.

Remléljük, hamarosan itthon is hasonló élményekben lehet részük a BKV menetrendszerinti járatára váró utasoknak.

Közösség & HR

A KPMG megíratta az MI-vel, hogy mi mindenre jó az MI – csak hibásan

Az mindenesetre kiderült, hogy a mesterséges intelligencia önfényezésben legalább annyira jó, mint a tanácsadók.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.