A rendezvény sztárja egy Google Glass lesz, de bemutatkoznak a Mobile World Congress újdonságai is.
Hirdetés
 

Ha van egy jól kirajzolódó, erre az évre érvényes trend, akkor egyértelműen a testen viselhető okos eszközöket lehet emlegetni. Az iparág szinte összes szereplője belekapott már a témába, bár kiforrott, piacképes, és minden szempontból sikeres terméket még nem sikerült kitermelnie a gyártóknak. A Google Glass, Pebble, Gear szentháromságot a barcelonai Mobile World Congress kiállítói több irányból is igyekeztek megbontani, így teljességgel aktuális egy rendezvény keretein belül foglalkozni a témával.

Google Glass a házban!

A Telenor idei első, összességében ötödik Okostelefon Akadémiáján továbbra is platformfüggetlenül igyekszik körbejárni a mobilkommunikáció éppen aktuális témáját, így a március 12-én a Millenáris D csarnokában tartandó következő eseményen a viselhető okoseszközök lesznek középpontban. Ehhez a legnagyobb húzónév a bevezetőben is említett Google Glass, amit Maróy Ákos, az EU Edge alapítója fog bemutatni működés közben a közönségnek. A szolgáltató ígérete szerint ki is lehet próbálni ezt a kereskedelmi forgalomba még nem került, de a fejlesztők által már használt kütyüt.

Az okos- és csatlakoztatott órákról Bodnár Csaba, a Mobilaréna szakújságírója nyújt majd áttekintő képet, különös tekintettel a jelenleg forgalomban lévő legnépszerűbb készülékekre, illetve arra is fény derül, hogy vajon mi lesz a sorsa ennek a szegmensnek az okos kiegészítők áradatában. Moós Gergely, Dagadt Köcsög blog szerzője, a sportoláshoz kifejlesztett okos eszközökre helyezi a hangsúlyt, amelyek a sportrajongók és az életmódváltást fontolgatók körében számíthatnak sikerre.

Ott lesz a Galaxy S5 is

A még távolabbi jövő kapcsán Kovács Tücsi Mihály, író, blogger, a Galaktika magazin tudományos szerkesztője mesél a sci-fikben ábrázolt hordható eszközökről, a cipőbe és zápfogba szerelt telefonról, és arról, hogy mely ötletek bizonyultak reális elképzelésnek mai tudásunk szerint. A közelgő március 15-i ünnep alkalmából az est végén a Momentán Társulat hozza forradalmi hangulatba a vendégeket: improvizatív műsorral illusztrálják, hogy miként zajlott volna 1848. március 15-e, ha Petőfiék számára is elérhető lett volna a mai okos technológia.

Az előadások mellett az Expo területén a legnagyobb készülékgyártók, az Alcatel, a Huawei, az LG, a Samsung, a Sony és a ZTE mutatják be a februári Mobile World Congress-en leleplezett újdonságaikat. Az eseményre többek között a Samsung most debütáló csúcstelefonja, a Galaxy S5 is megérkezik, amely Magyarországon az Okostelefon Akadémián élőben is látható lesz. A rendezvény ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött; részletek az esemény Facebook oldalán találhatók.

Így lesz drágább a mesterséges intelligencia, mint az emberi munkaerő

Egyes vállalatok már most is többet költenek az MI-ügynökökre, mint a technológiát használó alkalmazottaik fizetésére, miközben a megtérülés nem mindenhol és nem minden szempontból tűnik egyértelműnek.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.