A tehetséggondozás módszertanában és az értelmes pénzköltésben is tudott újat mutatni a most zárult Templeton Program.
Hirdetés
 

Még ha a tisztánlátást nehezítő cukiság faktort levonjuk, akkor is figyelemre méltó jelenet, amikor az előadói pulpituson prezenterrel a kezében egy tizenkét éves kislány elemzi okosan és szellemesen saját rajzait, valamint magyarázza el, hogyan tükrözik a rajzok szociális viszonyait,.Ahogy az is, amikor egy tizenhét éves középiskolás teljes természetességgel beszél kutatókkal közösen jegyzett tudományos publikációiról – és hogy egyébként elméleti fizikával foglalkozik. Vagy amikor egy 16 éves erdélyi fiú arról mesél, hogyan nyert meg cégeket ismeretlenül annak a tervének, hogy fiatal tehetségek nemzetközi hálózatát hozza létre.

Az ilyen élmények a Magyar Templeton Program résztvevői körében azonban egyáltalán nem számítanak kirívónak. Főleg azok után, hogy egy éven át rengeteg lehetőséget kaptak arra, hogy érdeklődésüket maximálisan kielégítsék, tehetségüket kiteljesítsék.

300 millió, ami biztosan jó helyre ment

A héten zárult, egy évig tartó programban 314 fiatalnak, 217 tíz és 19 év közötti diáknak, valamint 97 fiatal kutatónak és egyetemistának volt lehetősége arra, hogy mentorok segítségével személyre szabott fejlesztő programban vegyen részt.

A Magyar Templeton Program teljes költségvetése közel 300 millió forint volt – mondta a záró sajtótájékoztatón Bajor Péter, a megvalósításban koordináló szerepet betöltő MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) ügyvezető elnöke. A pénzügyi hátteret a Templeton World Charity Foundation 219 millió forintos támogatása biztosította, amit a szervezők a Tehetségek Magyarországa uniós pályázaton elnyert 75 millió forinttal tudtak kiegészíteni. A keretből 142 résztvevő ösztöndíj formájában támogatást is kapott.

Emnellett mintegy harminc vállalat és kutatóhely is támogatta a kezdeményezést eszközökkel és lehetőségekkel. A közel 500 csoportos és egyéni program megszervezését, a résztvevők egyéni fejlesztési terveinek megvalósítását pedig 200 mentor és önkéntes vett részt.

Húszezren pályáztak

A 2015 őszén meghirdetett pályázatra 20 ezren jelentkeztek, közülük választottak ki kognitív képességeiket mérő teszt és személyes elbeszélgetés alapján 314 fiatalt. Csermely Péter biokémikus, az Európai Tehetséggondozó Tanács (European Council of High Ability), aki a Magyar Templeton Program megálmodója volt, ennek kapcsán elmondta: bár a tesztek többféle kognitív képességet mértek, azok is bekerülhettek a kiválasztott körbe, akik egy területen nyújtottak kiemelkedőt. (A program elindításáról és céljairól 2015 őszén készítettünk vele interjút.)

A program újító kísérlet a tehetségek azonosítására, valamint a tehetséggazdagításra, de arra is nagy hangsúlyt fektetett, hogy tudatosítsa a résztvevőkben: a tehetség egyben kötelezettség is. Azaz a kognitív képességek fejlesztése mellett célja volt a társadalmi felelősségvállalás erősítésére is.

Nebraska Starry Night

Az év során a szakmai vezetők elindítottak egy kísérleti programot a hátrányos helyzetű tehetségek azonosítására. Egy amerikai módszertant adaptáltak hazai környezetre, melynek során harminc intézményben 900 5-8 éves kisgyermeket figyeltek meg, és közül választottak ki 150 tehetséget. A módszer kipróbálásában az intézményekből 67 pedagógusa vett részt.

Ennek egyik eszköze például az emberi kapcsolatokban gondolkodás, a hálózatépítés. A fiatalok 10-12 fős csoportokat hoztak létre, melyeket csoportfacilitátorok koordináltak. A résztvevőknek azonban egyéni fejlesztési tervet kellett kialakítaniuk annak megfelelően, hogy hogy milyen területen szeretnének fejlődni. Emellett azonban hangsúlyosan megjelentek a program által képviselt értékek, például az önkéntes részvételre és önálló döntésre buzdítás, a tudásmegosztás és együttműködések elősegítése, valamint a személyes és társadalmi felelősségvállalás.

Bár az elmúlt egy évről már most is mindenki szuperlatívuszokban beszélt, a valós eredmények a jövőben mutatkozhatnak meg. A program legfontosabb célja nagyon is távlati: alakuljon ki egy kivételes tehetségekből álló kreatív közösség, aminek tagjai a következő évtizedek meghatározó vezetői, kutatói, vállalkozói lesznek.

Iskolát teremtett

A magyar program sok szempontból modellértékű. Szakemberek közel egy évig dolgoztak a kiválasztási (tehetségazonosítás) és tehetségsegítési módszertan kidolgozásán. A Fellow-k az egy év során akár menet közben is módosíthatták saját éves tervüket, tevékenységüket pedig az őket támogató mentorokkal, partnerekkel, szakemberek egy egyre bővülő kreatív közösségbe szervezték. 

A modell része volt a három alkalommal rendezett Templeton Talks és Networking Day, ahol a Fellow-k elődadásokban mutathatták meg magukat nagyobb közönség előtt.

Az alapelvek a program minden egyes mozzanatában igyekeztek érvényesíteni, mondta dr. Péter-Szarka Szilvia, a Templeton Program szakmai koordinátora. A pozitív pszichológiai szemlélet, az erősségek támogatása, az önálló döntések motiválása és a kreatív klíma együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy a Fellow-k elégedettek voltak a programmal, és az itt kapott értékeket maguk is továbbviszik.

Mint azt zárszavában Csermely Péter elmondta, már 16 országban érdeklődnek a magyar modell iránt.

Közösség & HR

Bagóért cserél gazdát egy ikonikus játékstúdió

A többek között a Borderlands fejlesztőjeként ismert Gearboxot 460 millió dollárért veszi át a Take-Two Interactive az Embracer Grouptól. Utóbbihoz viszont alig három éve még 1,3 milliárdért került.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.