Az Opera Max androidos béta verziójával 50 százalékos adatspórolás is összehozható.

A Mobile World Congress eddigi készülékfelhozatala nem szolgált nagy meglepetésekkel, az Opera ötlete azonban, ha nem is forradalmi, de mindenképpen figyelmet érdemel. Az Opera Mini mobilos böngésző valószínűleg legtöbb olvasónk számára ismerős, maga a cég is rendkívül büszke arra, hogy a forgalmi adatokat tömörítő alkalmazás 2005-ös megjelenése óta mekkora utat járt be, és ma is 248 millió felhasználója van.

Mini után itt a Max

Az Opera Mini most egészen új formában, egy androidos alkalmazásként reinkarnálódik, amivel a cégnek sokkal nagyra törőbb tervei vannak, mint a Minivel volt. Az Opera Max nem kevesebbre vállalkozik, hogy a szinte mobil összes mobilnetes adatforgalmát átirányítja a saját szervereire, ott tömöríti, majd jóval kisebb csomagokban küldi vissza a felhasználó készülékére. Ez azt jelenti, hogy az Opera Max már nem csak a böngésző alapvetően nem sok megabájtot fogyasztó oldalait, illetve az abban található képeket tudja tömöríteni, hanem a nagy forgalmat generáló videókat, és az összes alkalmazást, ami a mobilon fut.

Minden folyamathoz engedélyt kér a szoftver

Az Opera azt ígéri, hogy az alkalmazással akár 50 százalékkal kevesebb adatot is fogyaszthatunk adott időszak alatt, így ha valaki 1 GB-os csomagra fizet elő havonta, azt az Opera Max használatával ezt akár fél gigabájttal is kitolhatja. A felhasználónak nem kell mást tennie, mint telepítenie az alkalmazást az androidos mobiljára (egyelőre csak ezt támogatja a technológia), ami azonban nem megy rögtön, mivel az Opera szervereinek kímélése érdekében csak szakaszosan, pár napos sorban állás után lehet elkezdeni az adatfaragást.

Nekünk aránylag gyorsan, két napon belül sikerült a sor elejére jutni, így következzenek a rövid tesztből származó tapasztalatok. A telepítés után egy VPN létrehozására van szükség, aminek a beállítását az alkalmazás áttekinthetően, érthetően, pár kattintás után elvégzi. Innentől kezdve egy kis kulcs logó jelenik meg az értesítési sávban (ez kikapcsolható), ami jelzi, hogy az adat tömörítése aktív, sőt, az információ mellett zölddel szedve az is megjelenik, hogy eddig mennyi adatot spóroltunk meg. Fontos részlet, hogy a titkosított, kódolt adatok tömörítésére nem kerül sor, az érzékeny adatok nem kerülnek az Opera szerveire, az eljárás a HTTPS típusú weboldalak esetén nem lép működésbe. Amennyiben vannak olyan alkalmazásaink, amelyek adatforgalmát szeretnénk kontroll alatt tartani, akkor az alkalmazáson belül ezeket blokkolhatjuk az Opera Max számára.

Az értékeket napi, és havi bontásban is figyelemmel kísérhetjük

Videófogyasztók előnyben

Amint a beállításokkal megvagyunk, már él is a szolgáltatás, a tömörítés azonban csak akkor aktív, ha a készülék a mobilhálózathoz csatlakozik. Az Opera Max innentől kezdve egy komplett diagnosztikai eszközként is működik: az app felületén napra, órára, percre lebontva megjelenik, hogy mely alkalmazások, a nap melyik pillanatában mennyi adatot forgalmaztak, amikor felléptünk a netre, akkor mennyi ideig voltunk ott aktívak, sőt, azt is láthatjuk, amikor WiFi-hez kapcsolódtunk.

Az adatok tömörítése a weboldalak betöltési, megjelenési idejére nem volt érzékelhető hatással, egyedül abból vehető észre az Opera ténykedése a háttérben, hogy a képek szemcsésebbek a normálisnál. A videók viselkedését egy YouTube felvételen teszteltük, viszont első alkalommal semmi nem történt azon kívül, hogy el sem indult a videó, majd elindult, de a statisztikák szerint nem történt meg az adatok tömörítése. Egy rövidebb videóval is próbát tettünk, amelynél már működött az eljárás, de ennyi egy béta állapotban lévő szolgáltatásnál teljesen rendben van.

Az Opera Max béta tesztjébe bárki csatlakozhat, az alkalmazás ingyenes, de egyelőre kizárólag androidos mobilokra tölthető le.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.