2015 lesz az első olyan év, amikor a piac csak egy számjegyű növekedést produkál.

A kutató cégek által év közben publikált mérések és becslések azt jósolták, hogy az idei évben megtorpant a lendület, amit az IDC frissen közzétett adatai szintén alátámasztanak. A korábbi években nem fordult elő még olyan, hogy az éves növekedés 10 százalék alá esett volna, az IDC azonban úgy látja, hogy 2015-ben ez mégis megtörténik.

Afrika és Közel-Kelet felfutóban

Az elemző cég negyedévenként megjelenő Worldwide Quarterly Mobile Phone Tracker elemzése azt jósolja, hogy ebben az évben az okostelefon-piac 9,8 százalékos növekedésével lehet számolni, ami 1,43 milliárd leszállított készüléket jelent. A lassulás elsősorban az ázsiai, csendes-óceáni térségeknek köszönhető (Japánt nem beleértve), de Latin-Amerika és Nyugat-Európa sem teljesített túlságosan jól.

A mostani év bevezetője lehet egy visszafogott időszaknak, állítja az IDC. A 2015-2019-es években a lassulás tempója tovább gyorsul, ami egyrészt a Windows Phone gyengélkedésének lesz köszönhető, valamint annak, hogy az alternatív oprendszerek (azaz minden az Androidon, az iOS-en és a Windows-on kívül) képtelenek lesznek jelentősebb részesedést elérni a következő pár évben.

Úgy tűnik, hogy a Kína körüli felhajtás is kifulladóban van, és ebben, illetve a jövő évben már nem ez a terület húzza a piacot. Az IDC pontos számot nem közölt a kínai piac várható állapotát tekintve, de azt jósolja, hogy alacsony, egy számjegyű, azaz várhatóan 5 százalék alatti növekedés várható az országtól. Vannak azonban új, felkapott, jól teljesítő régiók (ahogy eddig mindig). Ilyen lesz Közel-Kelet és Afrika közel 50%-os bővüléssel, ahol még az eddigi siker piacoknál (India, Indonézia) is nagyobb dinamikát jósolnak az elemzők.

Magabiztos Huawei

Ahogy az év folyamán már írtuk, a piac egyik nagy felfutását a kínai Huawei produkálta, amelynek sikerült egy stabil harmadik helyen berendezkednie a Samsung és az Apple mögött. A cég meglepő nyíltsággal számolt be a 2015-ös eredményeiről: Seth Wang, a gyártó hazai részlegének fogyasztói üzletágáért felelős vezetője elmondta, hogy idén, az első három negyedévben 75,4 millió készüléket szállítottak le, ami 24,33 millióval több, mint az előző év hasonló időszakában.

A hazai eredményekről annyit tudtunk meg, hogy eddig 235 ezer Huawei készülék került a piacra, ami kétszer több, mint a tavalyi adat. A gyártó arra számít, hogy a karácsonyi időszakkal számolva év végére a globális eredmény elérheti a 100 millió darabot is. A hazai eredmények a GfK intézet adatai szerint elsősorban a Honor (lásd nyitókép) márkának köszönhető, ami a Huawei saját márkás mobiljaival együtt (2015 októberében) 8,1 százalékos részesedést jelentett Magyarországon.

Mobilitás

Rendőri fellépés vetett véget az első utcai ember-robot veszekedésnek

A kínai Makaón egy idős asszony támadta le a háta mögött tébláboló humanoidot, aki véletlenül alaposan ráijesztett.
 
A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.