A nagy IT-cégek is mind elkötelezettek a párizsi megállapodás mellett. Nem véletlenül: a megújuló energiatermelésből valamilyen módon mindegyikük hasznot húz.

Gyakorlatilag a Föld összes országa belátta, hogy a klímaváltozás olyan létező jelenség, amellyel globális szinten kell törődni. Szíria és Nicaragua kivételével mindegyik állam bele is ment a Párizsban elfogadott klímamegállapodásba, amelynek célja, hogy a Föld átlaghőmérsékletét az ipari forradalom előttihez képest még elfogadható szinten, legfeljebb 2 fokkal magasabban stabilizálják, de törekednek rá, hogy az emelkedést 1,5 fokban maximalizálják.

Ettől a megállapodástól táncolt vissza Donald Trump, arra hivatkozva, hogy az sérti az Egyesült Államok gazdasági érdekeit. A szénbányászok és fosszilis tüzelőanyagra alapuló erőművek alkalmazottainak kivételével nagyjából senkinek nem kedvez a jelenlegi elnök döntése; annyira nem, hogy sorra jelentik be különböző amerikai szervezetek, cégek, intézmények, komplett állami vezetések elkötelezettségüket a párizsi egyezmény betartása mellett.

Már nem érné meg visszalépni

A legújabb kezdeményezés az IT-s cégek irányából érkezett. Az Apple, az Amazon, a Google, az Intel, a Microsoft, az Adobe, az eBay, a Facebook és a Spotify fogott össze bolygónk védelme érdekében. A Facebook, a Google és az Apple már most is alkalmaz olyan megoldásokat, amelyek a cégek működése nyomán keletkező, üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését szolgálják.

A We Are Still In (még mindig benne vagyunk) néven futó koalíció tagjai közül sokan már korábban is elkötelezték magukat a környezetbarát technológiák alkalmazása mellett, de nem csupán a környezettudatosság miatt választották a klímaegyezményhez való alkalmazkodást.

Az elektronikai ipar például komoly hasznot húz az elektromos meghajtásra átálló közlekedésből. Szemben a benzin/gázolaj égetésére alapuló járművekkel, az elektromos autók számos alkatrészt nélkülöznek (váltó, robbanómotor stb.), ugyanakkor rengeteg akkumulátort igényelnek. Operációs rendszereik és a rajtuk futó alkalmazások is fejlesztést igényelnek, ami a hardverrel és szoftverrel foglalkozó vállalatoknak jelent bevételi forrást.

Jól mutatja az IT-cégek és vezetőik elkötelezettségét az, hogy Bill Gates és befektetőtársai több mint egymilliárd dollárt szánnak olyan projektekre, amelyek környezetkímélő energiatermelési megoldásokat kutatnak, illetve más területeken segítik a klímaváltozás elleni harcot. A tavalyi év végén alapított Breakthrough Energy Ventures (BEV) egy több mint egymilliárd dollár tőkével induló befektetési alap, amely a tervek szerint olyan területeken tevékenykedik, mint amilyen az energiatermelés vagy az energiatárolási megoldások.

A társaság tervei között van továbbá a szállítmányozás, az ipari folyamatok és a mezőgazdaság megreformálása különböző támogatott projekteken keresztül. Összefoglalva: olyan célokra szánnak pénzt, amelyek ilyen-olyan módon képesek lehetnek kezelni a Föld utóbbi időben tapasztalt drasztikus felmelegedését.

Az Apple csak 2015-ben 850 millió dollárnyi befektetést jelentett be, és a Google is hasonló nagyságrendben követte riválisát. Történetének eddigi legnagyobb, 300 millió dolláros befektetéséről számolt be a keresővállalat a napenergia-termelésben. A cég az amerikai piac lakossági szegmensének legjelentősebb szereplője, a kaliforniai SolarCity frissen létrehozott 750 milliós alapjához csatlakozott, amely a tervek szerint 25 ezer háztartásban telepítene a tetőre rögzített napelemeket.

Ezzel a Google története során már 1,8 milliárd dollárt fordított a megújuló energiával kapcsolatos projektekre, amelyek során eddig három kontinensen létesített szél- és napenergia-létesítményeket.

Egyre többen csatlakoznak

A koalíció nyílt levelében határozottan kiáll Donald Trump döntése ellen, és megemlíti a klímaváltozás jelentette veszélyeket és költségeket. Az amerikai kezdeményezés a megosztó személyiségű elnök elleni tiltakozó akciónak is felfogható: részvevői többször hangsúlyozzák, hogy a washingtoni vezetés ellenkező irányú döntése ellenére államok, városok, iskolák, vállalatok, befektetők, az amerikai gazdasági élet jelentős részét kivető piaci szereplők mind a klímaváltozás ellen lépnek fel, fenntartva az USA globális vezető szerepét az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérséklésében.

A New York és Kalifornia államok által is támogatott kezdeményezés a Nagy Alma korábbi polgármestere, Michael Bloomberg vezetésével jött létre. Eddig több mint 20 vállalat csatlakozott a legnagyobb 500 amerikai cég közül, 125 város, 9 állam, 903 egyéb vállalat és befektető, illetve 183 oktatási intézmény fejezte ki szolidaritását és együttműködési hajlandóságát.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.